Az együttest három egykori gimnáziumi osztálytárs, Szabó Tamás dalszerző-billentyűs-énekes, Bajor Ádám gitáros és Dorozsmai Gergely dobos (a Korál és az East dobosának, az időközben a Tom-Tom stúdió élén hangmérnök-producerként is nagy nevet szerzett Dorozsmai Péternek a fia) alapította 2003-ban, hozzájuk csatlakozott 2004 elején Szabó Csaba basszusgitáros és Ladányi Norbert gitáros. Ekkortól datálható a zenekarnév is, amelyet aztán – az amerikai Moog céggel egyeztetve – 2006-ban The Moogra változtatott az együttes, és szintén 2006 végén történt az eddigi egyetlen tagcsere is: Ladányi helyére György Gergely került. A nemzetközi popzenében jártas, húszas éveik elején járó tagok nem bíztak semmit a véletlenre, tudták hova kell nyúlni ahhoz, hogy kitűnjenek a szegényes hazai indie-pop színtér résztvevői közül, és hazai pályán próbálták meg ugyanazt, ami a 2000-es évek elején sikerült a New York-i Strokesnak, vagy a garage-rock revival több sztárzenekarának. Ahogyan a Strokes sem tett sokkal többet annál, hogy ügyesen és stílusosan lopkodta zenéje összetevőit a hetvenes évek New York-i art-punk mozgalmának résztvevőitől, úgy a Moog is jó tanítványként gyűjtögette össze a hatásokat, idézeteket, pózokat és divattippeket a nagy elődöktől és az őket megidéző aktuális hősöktől. A Strokes és előképei (The Velvet Underground, Ramones, Blondie, Television) mellett a hatvanas évek beatjét újrahasznosító és pop-punkos köntösbe öltöztető svéd Mando Diao hatását nem nehéz kihallani a dalokból, a britek közül pedig a Blur (elsősorban Damon Albarn éneke) említhető a főbb inspirációs források között. 
 
A lemez felvételei Budapesten zajlottak, a keverést a veterán Jack Endino (többek közt a Soundgarden korai korszakának, a Nirvana Bleach-ének, a Therapy? Shameless-ének és a Hot Hot Heat első albumának hangmérnök-producere) végezte Seattle-ben, a maszterelésre pedig Los Angelesben került sor. A hangzásban nincs is semmi kivetnivaló, a korongra került tíz szám azonban nem mutat egységes képet: miközben van néhány valóban slágeres, jól összerakott dal a repertoárban (az első klipszámnak választott I Like You mellett az Everybody Wants, a Your Sweet Neck, vagy az album legtempósabb, egyben legrövidebb szerzeménye, a Survive), idővel – főleg a lemez szürkébb második felén – eluralkodik az egysíkúság. A hangzásán kívül külsőségeiben is másokat követő zenekar saját egyéniségére utaló jegyeket csak módjával lehet kihámozni a szerzeményekből, de ez egy elsőlemezes együttesnél még jobban elnézhető, annál is inkább, mert a Moognak amúgy minden képessége megvan ahhoz, hogy – mondjuk második nekifutásra – már egy minden szempontból kiemelkedő produkcióval álljon elő.