Az ízületi panaszokat senki sem szívleli, de különösen bosszantó az aktív kikapcsolódást kedvelők körében. Megkeseríti a sportolást, ha térdünk, könyökünk, vállunk, csípőnk, vagy az ujjaink érzékennyé válnak. Az alábbiakban ezen kellemetlenségek megelőzésére és kezelésére keresünk módszereket.
A porckopás és az ízületeket érintő legelterjedtebb mozgásszervi megbetegedés sajnos igazi népbetegség. Idősebb korban nagyobb a kialakulásának esélye, de más tényezők hatására már fiataloknál is kialakulhat. Ennek oka lehet genetikai hajlam, az ízület közvetlen sérülése, túlzott igénybevétele. Az aktívan sportolóknál különösen jellemző, éppen ezért fontos ügyelnünk arra, hogy a mozgással ne erőltessük meg magunkat, és figyeljünk a hideg és a szél elleni fokozott védelemre a veszélyeztetett testrészeknél.
Hiába melegszünk ki futás közben egy-egy hidegebb napon is, térdünk, vállunk, könyökünk és a kézfejünk nem melegszik, tehát, bár nem érezzük, ezen testrészeinket bizony kényesen érinti a hideg levegő és különösen a szél. Öltözzünk rétegesen, vagy használjunk speciálisan térdre, vállra, vagy könyökre húzható plusz izomszorítót, ami a hidegtől is véd, illetve viseljünk kesztyűt!
Az elhízással jelentősen megnő az ízületekre nehezedő terhelés, így megint egy érv az elhízás megelőzésére, a megfelelő testsúly megtartására, vagy újbóli elérésére.
Ha a porckopás következtében az ízesülő csontvégek elveszítik védő szerepüket, és szabadon érintkeznek, a glukozamin pótlása a legcélszerűbb. A kagylófélékből nyert természetes kivonat elősegíti a kötőszövet képződését, így a további porckopás megelőzhető, illetve a károsodott ízületi szövetek regenerálódhatnak.
Ízületi problémáinkat gyulladás is okozhatja. Ebben az esetben fontos a szelén - mint nyomelem -, kiegészítő pótlása, ami véd a szabad gyökök káros hatásától. Ez a nyomelem táplálja a glutation-prexidáz (GSH-Px) nevű enzimet, amely képes a szöveteket támadó szabad gyököket semlegesíteni.
Helyes alkalmazás esetén mindkét készítmény nagyon hatásos lehet és ráadásul természetes eredetüknél fogva mellékhatás nélkül gyógyítanak.
Forrás: Mozgásvilág.hu

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek