- A film alapjául szolgáló regény már évtizedek óta gyerekek millióinak kedvence Amerikában, és ötödik osztályban kötelező olvasmány. Bár látszólag a valóság és a fantázia közötti határ átlépéséről szól, a könyv és a film mondanivalója ennél sokkal összetettebb. Miért pont ezt a történetet választottad az első rendezésedhez? 
 
- Egyszerűen azért, mert nagyon magával ragadott, amikor elolvastam. A könyvről egyébként korábban nem tudtam semmit. Tele volt megdöbbentő fordulatokkal, és érzelmileg nagyon megfogott. A film producerei azért kerestek meg engem, mert arra gondoltak, hogy meg tudom teremteni a film fantáziavilágát, magát Terabithiát, ami valójában a gyerekek képzeletének világa. Persze ez is érdekelt, de a könyv ráébresztett arra, hogy nem ez a legfontosabb, hanem ahogyan a szereplők viszonyulnak egymáshoz, és egyik pillanatról a másikra megváltozik az életük. Szerintem a könyvnek is az a leggyönyörűbb része, hogy képes teljesen megfordítani a szereplők jellemét. Abban a pillanatban, mikor megérted, mi is rejlik az emberek viselkedése mögött, meg tudod őket változtatni. 
 
- A nézők egyáltalán nincsenek felkészítve erre a fordulatra... 
 
- Pontosan ez volt a célunk. Az élet is tele van váratlan fordulatokkal. 
 
- Tehát ez egyfajta lecke a gyerekeknek? 
 

- Nem megrémiszteni akarjuk a gyerekeket, csupán megtanítani őket arra, hogyan tehetik jobbá a saját és a körülöttük élő emberek életét, ha a filmben látotthoz hasonló esemény történik velük. A film és a könyv mondanivalója az, hogy az életünk egy hatalmas ajándék, melyet meg kell becsülni. 
 
- Nehezen ment a szereplőválogatás? 
 
- Két hónap alatt találtuk meg az összes gyerekszereplőt. A Leslie-t alakító AnnaSophia Robb levelet írt nekem, amikor megtudta, hogy filmre visszük a regényt. Szinte könyörgött, hogy válasszam őt a szerepre, mert annyira hasonlónak érezte magát a főhőshöz. Nagyon sokat segített a döntésben, hogy ennyire akarta a szerepet. Ami pedig végleg meggyőzött, az a Jesst játszó Josh Hutcherson és az AnnaSophia közötti különleges, szinte vibráló kapcsolat volt, amit már az első olvasópróbákon éreztem. A forgatás alatt ez a kapcsolat tovább erősödött, és a két gyerek egymásba is szeretett. 
 
- A rajzfilmekkel azért gondolom, nem álltál le... 
 
- Nem, mindkét műfajt szeretném folytatni, bár most pont két olyan filmet készítünk elő, melyben rendezőként vennék részt. A John Livingston Seagull című regényt fogom filmre vinni Andy Vajnával, és egy Johnny Deppel közös koprodukcióban Charles Bukovsky történeteiből van egy forgatókönyvünk egy egész estés filmre. Persze sok más forgatókönyvet is olvasok, hátha akad köztük olyan, amibe érdemes beszállnom. 

- Miért vágtál bele ilyen későn a filmezésbe és a rendezésbe? 
 
- Nagyon sokáig vártam arra az anyagra, ami megfog. Közben persze foglalkoznom kellett a rajzfilmekkel és a cég építésével. Folyamatosan egyik projektből a másikba keveredtem, de mintegy öt évvel ezelőtt elhatároztam, hogy egy rendes filmet akarok készíteni. Azóta rengeteg forgatókönyvet küldenek nekem a stúdiók. 
 
- Milyen üzeneted van a magyarok számára? 
 
- Fel a fejjel! Mindig is úgy éreztem, hogy nagyon sok tehetséges magyar van, csak nem szabad feladni. Sokan fogják őket gátolni, de mindig tartsanak ki az elképzeléseik mellett. Nekem is nagyon sok nehézséggel kellett megküzdenem a nyelvi korlátoktól kezdve egészen addig, hogy bár az amerikaiak látszólag nagyon kedvesek, és azt hiszed, kedvelnek, valójában inkább félnek tőled. Az európai film nagyon nehezen tör be az amerikai piacra, mert egyáltalán nem bíznak meg benne. Túl művészinek és lassúnak tartják. Én nagyon szerencsésen pont abban az időszakban kerültem Amerikába, amikor ott az animációnak robbannia kellett. A legjobb helyen voltam a legjobb időben.