Carla Bruninak minden összejött. Dúsgazdag olasz ipari dinasztiába született 1968-ban, művész szülők gyermekeként (apja operakomponista volt, anyja koncertzongorista), Franciaországban és Svájcban nevelkedett, zongorázni és gitározni tanult, képzőművészeti és építészeti tanulmányokat folytatott, Mick Jagger barátnője és a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának egyik legjobban fizetett szupermodellje lett, majd amikor harmincévesen úgy döntött, hogy kiszáll a divatszakmából és dalszerző-előadóként próbál szerencsét, úgy is rögtön az élvonalba került: Quelqu'un m'a dit című első albuma, melyet két feldolgozás (köztük egy Gainsbourg-darab) kivételével saját maga által írt, instant klasszikus lett és több mint kétmillió példányban fogyott. Az akusztikus dominanciájú, finom, intim kis anyag körülbelül ugyanazt a fajta sikert aratta a francia sanzonok földjén, mint Amerikában Norah Jones (Come Away With Me, Feels Like Home, Not Too Late) vagy Nagy-Britanniában Katie Melua (Call Off The Search, Piece By Piece), azzal a különbséggel, hogy a fátyolos hangú Carla jobb dalszerző – és főleg jobb szövegíró – két ifjabb kolléganőjénél.
 
Hosszú kihagyás után elkészült második anyagán már mások szövegeit zenésítette meg – angol nyelvű költeményeket a XIX. század második és a XX. század első feléből. Az ír Yeats és a brit W.H. Auden verseivel keretbe fogott lemezanyag magját költőnők – az olasz származású Christina Rossetti, illetve az amerikai Emily Dickinson és Dorothy Parker – művei adják, az egész közepére pedig egy őszi sanzon került az angol Walter de la Mare szövegével. Az ügyesen válogatott és dalosított versek néhány régies szó ellenére is meglepően modernül hangzanak, az önértékelés, nosztalgia, szerelem, magány és öregedés témakörében mozgó album pajkos és pozitív hangnemben végződik, a hűséges hangmérnök-producer – a hetvenes-nyolcvanas évek egyik legjobb francia rockzenekarának, a Téléphone-nak a gitárosa, Louis Bertignac – a bluesos és valceres színezetű akusztikus dalokba ezúttal egy kicsit több elektromosságot engedett be (az If You Were Coming In The Fall című Emily Dickinson-adaptáció kifejezetten groove-os darab lett), a szövegek terén pedig nem más volt az énekesnő mentora, mint Marianne Faithfull. Carla Bruninek ismét minden összejött.