Hetvenkilencedik alkalommal adták át vasárnap este Los Angelesben az amerikai Filmakadémia tagjainak szavazatai alapján az Oscar-díjakat. A legtöbb szobrocskát idén A tégla című remake kapta.
Négy Oscar-szoborral A tégla című film (a Szigorúan piszkos ügyek című hongkongi krimi remake-je) lett az est nyertese: a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb adaptált forgatókönyv és a legjobb vágás kategóriájában győzedelmeskedett. Alig lemaradva követi A Faun labirintusa, amely a legjobb látvány, legjobb operatőr és a legjobb smink díját is elnyerte.
Az est meglepetése a Kellemetlen igazság című dokumentumfilm szokatlan sikere volt, amely nemcsak a legjobb dokumentumfilm kategóriájában nyert, hanem a legjobb betétdaléban is (pedig szinte mindenki fogadni mert volna a Dreamgirls győzelmére, hiszen ebben a kategóriában három jelölést is kapott). Bevált a papírforma ezzel szemben a legjobb színésznőnek és a legjobb színésznek járó díjat illetően: Helen Mirren (A királynő) és Forest Whitaker (The Last King of Scotland) vehettek át egy-egy szobrocskát.
Két nagy mulasztását is törlesztette idén az Akadémia: Martin Scorsese öt jelölés után ezúttal, hatodjára elnyerte a legjobb rendezőnek járó Oscart, Ennio Morricone pedig életműdíjat kapott. Sajnos mi, magyarok díjazatlanok maradtunk: M. Tóth Géza és Zsigmond Vilmos díj nélkül maradt a legjobb animációs rövidfilm, illetve a legjobb operatőr kategóriájában.
A nyertesek és a jelöltek teljes listája (a győztesek neve vastagon szedve):
Legjobb film:
Babel
A tégla
Levelek Ivo Dzsimáról
A család kicsi kincse
A királynő
Legjobb színész:
Leonardo DiCaprio (Véres gyémánt)
Ryan Gosling (Half Nelson)
Peter O’Toole (Venus)
Will Smith (A boldogság nyomában)
Forest Whitaker (The Last King of Scotland)
Legjobb színésznő:
Penélope Cruz (Volver)
Judi Dench (Egy botrány részletei)
Helen Mirren (A királynő)
Meryl Streep (Az ördög Pradát visel)
Kate Winslet (Apró titkok)
Legjobb mellékszereplő:
Alan Arkin (A család kicsi kincse)
Jackie Earl Haley (Apró titkok)
Djimon Hounsou (Véres gyémánt)
Eddie Murphy (Dreamgirls)
Mark Wahlberg (A tégla)
Legjobb mellékszereplőnő:
Adriana Barraza (Babel)
Cate Blanchett (Egy botrány részletei)
Abigail Breslin (A család kicsi kincse)
Jennifer Hudson (Dreamgirls)
Rinko Kikuchi (Babel)
Legjobb rendező:
Clint Eastwood (Levelek Ivo Dzsimáról)
Stephen Frears (A királynő)
Paul Greengrass (A United 93-as)
Alejandro González Iñárritu (Babel)
Martin Scorsese (A tégla)
Legjobb eredeti forgatókönyv:
Babel
Levelek Ivo Dzsimáról
A család kicsi kincse
A Faun labirintusa
A királynő
Legjobb forgatókönyv – feldolgozás:
Borat – Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika
Az ember gyermeke
A tégla
Apró titkok
Egy botrány részletei
Legjobb operatőr:
Zsigmond Vilmos (A Fekete Dália)
Emmanuel Lubezki (Az ember gyermeke)
Dick Pope (The Illusionist)
Guillermo Navarro (A Faun labirintusa)
Wally Pfister (A tökéletes trükk)
Legjobb vágás:
Babel
Véres gyémánt
Az ember gyermeke
A tégla
A United 93-as
Legjobb látványterv:
Dreamgirls
The Good Shepherd
A Faun labirintusa
A Karib-tenger kalózai 2. – Holtak kincse
A tökéletes trükk
Legjobb jelmez:
Man cheng jin dai huang jin jia
Az ördög Pradát visel
Dreamgirls
Marie Antoinette
A királynő
Legjobb eredeti filmzene:
Babel
A jó német
Egy botrány részletei
A Faun labirintusa
A királynő
Legjobb betétdal:
I Need To Wake Up (Kellemetlen igazság)
Listen (Dreamgirls)
Love You I Do (Dreamgirls)
Our Town (Verdák)
Patience (Dreamgirls)
Legjobb smink:
Apocalypto
Távkapcs
A Faun labirintusa
Legjobb hang:
Apocalypto
Véres gyémánt
Dreamgirls
A dicsőség zászlaja
A Karib-tenger kalózai 2. – Holtak kincse
Legjobb hangvágás:
Apocalypto
Véres gyémánt
A dicsőség zászlaja
Levelek Ivo Dzsimáról
A Karib-tenger kalózai 2. – Holtak kincse
Legjobb vizuális effektek:
A Karib-tenger kalózai 2. – Holtak kincse
Poseidon
Superman visszatér
Legjobb animációs film:
Verdák
Táncoló talpak
Rém rom
Legjobb idegen nyelvű film:
Efter brylluppet (Dánia)
Indigènes (Algéria)
A Faun labirintusa (Mexikó)
A mások élete (Németország)
Water (Kanada)
Legjobb dokumentumfilm:
Deliver Us from Evil
Kellemetlen igazság
Iraq in Fragments
Jesus Camp
My Country My Country
Legjobb rövid dokumentumfilm:
The Blood of Yingzhou District
Recycled Life
Rehearsing a Dream
Two Hands
Legjobb animációs rövidfilm:
The Danish Poet
Lifted
The Little Matchgirl
Maestro
No Time for Nuts
Legjobb élőszereplős rövidfilm:
Binta y la gran idea
Éramos pocos
Helmer & Son
The Saviour
West Bank Story
(est.hu)

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek