Murphy 2002 körül indított, stúdióban egyszemélyes formációja, az LCD Soundsystem a koncertekre egy öttagú együttessé nőtte ki magát, ahol a !!! (és a 2005-ben feloszlott Out Hud) gitáros-basszusgitárosa, Tyler Pope mellett egy dobos, egy gitáros és egy billentyűs egészítette még ki a harmincas évei közepén járó húsos antisztár-frontember produkcióját. A stílusösszegző 2005-ös debütáló album után 2006-ban az LCD aktivitását egy csak internetről letölthető ritkaság- és remixgyűjtemény (Introns), illetve egy zseniális háromnegyedórás szám jelezte. A címével a hosszát is eláruló 45:33, ami szintén csak digital download formában jelent meg, a Nike sportszergyártó cég felkérésére született, és egy kiadós kocogás háttérzenéjeként hullámzik végig számtalan tempón és hangulaton – egy részlete átkerült az új albumra is.
 
Az új !!!-lemezzel, a Myth Takesszel épp egyidőben megjelenő Sound Of Silver nagyjából azt nyújtja, amit várni lehetett tőle: felerészben ismerős témájú, hangulatú, megoldású ellenállhatatlan funk-punk dalokat kapunk egzaltált énekbeszéddel kísérve, felerészben pedig a remélt új irányok kerültek bemutatásra – Murphyvel még alighanem sokáig tényezőként számolhatunk. Táncparkett-forradalmat nyilván nem okoz a lemez (hősünk ezt a maga részéről már megtette), viszont így is végig dögös, simán az első mellé tehető, változatos munkát kapunk. A debütáló anyag igazi arcát élőben lehetett megcsodálni, az elképesztő koncerteken, így nem véletlen, hogy új stúdióalbumán Murphy néha bevonta kísérőzenészeit is, amitől organikusabb, hangszer orientáltabb, sőt rockosabb lett a végeredmény.
 
A nyitó Get Innocuous lényegében egy tribute: mintha a Kraftwerk technoritmusaira épített Giorgo Moroder-es űrdiszkóban David Bowie énekelne. Az ismerős, csupasz funkos, kolompos, minimál billentyűs, nagydumás, beszólós stílus másodszorra talán még fifikásabb (Time To Get Away), a North American Scum című beherangozó kislemezdalban pedig még rockosabb is. Akad diszkós sulykolású darab (Us v. Them), akad klittyegő micro house-os tétel (Sound Of Silver), a 45 perces maratoni felvételből kiollózott Someone Great a dallamos, hűvös elektro-pop szép példája, nem is olyan távoli rokonságban a legutóbbi Junior Boys-albummal. Ennél is meglepőbb az All My Friends Strokes-dallamokat idéző zongorás popdala vagy a Watch The Tapes indie-rockja. A bombasztikus betéttel spékelt záró ballada, a New York, I Love You (But You’re Bringing Me Down) ugyan kissé lelóg a lemezről, de arról végképp meggyőzi a hallgatót, hogy Murphy énekesnek is nagyon hatásos tud lenni, ha akar.