Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Elfújta a szél
|
est.hu:
10/10
|
olvasói:
(0)
Gone with the Wind
amerikai történelmi dráma, 222 perc, 1939
A filmtörténet egyik alapműve. Igazi romantika, jó kis délszaki enyelgés a polgárháború árnyékában.
rendező:

Victor Fleming

Az életnek vannak apróbb, és nagyobb örömei. A négylemezes Elfújta a szél DVD az utóbbiak közé tartozik - legalábbis számomra.

Okom van feltételezni, hogy a legnagyobb hazai rajongók körében vagyok, és gyanakszom, hogy lelkesedésem mértéke világviszonylatban is értékelhető. A filmet legalább ötvenszer láttam, a könyvet rongyosra olvastam, legutóbb megvettem németül is, mert magyarul már kívülről fújtam. A film először videón volt meg, aztán a szimpla, egy DVD-s kiadásban, ám most!!! 
 
A regényt, amely meghódította világot, a fiatal írónő 1926-ban kezdte el írni, és három év alatt be is fejezte. Selznik 50000 dollárét vette meg a forgatás jogát, ami addig az ideig a legmagasabb összeg volt. De az Elfújta a szél ezen kívül is a legek filmje, gondoljunk a tíz Oscar-díjra, az elsöprő bevételekre, a mai napig tartó rajongásra. (Nekem magamnak van pólóm, nyakkendőm, táskám, mindegyiken a híres csókjelenettel, gimnáziumban megírtam a könyv mutációját iskolai környezetbe helyezve Nem fújta el a szél címmel, és a barátaim újraforgatták nekem 30. születésnapomra az egészet, saját magukkal a főszerepekben...) 
 
Kiadás
A filmlegenda, az azóta is minden idők legjobb filmjének tartott Elfújta a szél bemutatásának (1939, Atlanta) 65. évfordulójára jelent meg Amerikában ez a remek és csodaszép, díszdobozos kiadás. A DD 5.1-ben újrakevert hang és a magyar szinkron mellett választhatjuk az eredeti mono hangot is. A film alatti audikommentárt Rudy Behlmer filmtörténész mondja. Ám ami a kiadás csodája, az az extrák között lapul. Egyszerűen minden, de minden megtalálható a részletek között. Aki ennél többet akar megtudni, azt már én is orvoshoz küldeném. 
 
Az első extra DVD a film készítését járja körül. Az első dokumentumfilm a forgatásról magáról mesél, a második a restaurálás folyamatát mutatja be. De vannak itt híradórészletek, bevezetők, eredeti előzetesek, szinkronok a világ minden tájáról. Ami számomra a legérdekesebb volt, az a Fred Zinnemann rendezte doksi a régi dél világáról. Külön öröm, hogy végre láthattam az írónő, Margaret Mitchell alakját is. 
 
A második extra DVD is igazi kuriózum, melyben a szereplőkről tudhatunk meg minden fontosat. Az első film egy Clark Gable-portré (Emlékezz a királyra!), a második pedig egy Vivien Leigh életét bemutató összeállítás. Eltekintve attól, hogy a nyolcvanas évek stílusában hátulról ködfátyolszerűen átvilágított Jessica Lange egészen úgy beszél, mint egy lenyugtatózott zombi, a film egészen élvezetes. Szépen rajzolja meg az ívet Vivien indiai gyerekkorától, az első színjátszó éveitől a tündöklésen át a szörnyű betegségig, majd a halálig. Ám az igazi bónusz egy egészen friss beszélgetés a már igen-igen öreg Olivia De Havillanddel (jelenleg 92 éves, és már csak ő van életben a főbb szereplők közül). A hölgy még most is gyönyörű, és ahogy az apró részletekről, a rendezőváltásokról, és ruhákról beszél! A végén pedig minden látható szereplőről kapunk életrajzi áttekintést és filmográfiát, még a film forgatása idején 4 éves Bonnie Butlerről, azaz Cammie Kingről is. 
 
Gone With the Wind, 1939 * 224 perc * Fórum Home Entertainment * (0) 
Karafiáth Orsolya
2007.01.31
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.