Az 1969-es születésű Jack Black még ismeretlen kis karakterszínész volt, mikor a kilencvenes évek első felében megalakította a Tenacious D-t egy nála kilenc évvel idősebb kollégával, a klasszikus képzettségű Kyle Gass-szel együtt, akit Tim Robbins színitanodájában ismert meg. Az énekes-gitáros JB és a gitáros-vokalista KG akusztikus hard rock vicczenekara mozgóképen először a Bio-Dome című gagyi vígjátékban tűnt fel 1996-ban, majd 1999-ben saját tévésorozatot kaptak a HBO-n és 2001-ben kijött címnélküli nagylemezük is, melynek felvételeinél a neves Dust Brothers duó (Beastie Boys, Beck, Fight Club filmzene stb.) ült a produceri székben, a dobok mögött pedig Dave Grohl (Nirvana, Foo Fighters, Probot). A sorozatból ismert remek dalok között abszurd humorú közjátékokat is tartalmazó album idővel arany-, majd platinalemez lett, nem kis részben a Tribute című klipnek köszönhetően, melyet Liam Lynch rendezett, s melyben kiderül, hogy a két pufók rocker hogyan győzte le zenéje erejével a Sátánt (akit a videóban a felismerhetetlenségig maszkírozott Grohl alakított). A következő lépés egy mozifilm volt, főleg hogy Black időközben első vonalbeli hollywoodi sztárrá lépett elő – olyan filmek sorával, mint a Pop, csajok satöbbi, A nagyon nagy Ő, a Nő a baj, a Narancsvidék, a Rocksuli és a King Kong. A hosszú évek óta készülő Tenacious D in The Pick Of Destiny végül 2006 novemberében került a nagyközönség elé, akárcsak a zenekar második albuma, mely a film betétdalait (illetve a film egyik kimaradt jelenetéhez tartozó The Governement Totally Sucks című politikus kirohanást) tartalmazza. Ez a dalfüzér persze igazán a sztorival és a képekkel együtt érvényesül, de magában is igen szórakoztató.

A film a vallásos családja szorításából a heavy metal erejével kitörő JB gyermekkorától a gitárhős KG-vel való sorsdöntő találkozáson, a rockerkiképzésen és egyéb színes kalandokon vezet a nagy összecsapásig, ahol a rövid eltávolodás után erőiket újra egyesítő gitáros-énekesek egy metálpárbaj keretében megvívnak a Sátánnal (aki a címbeli Végzet Pengetőjét, a fogából készült varázserejű gitárpengetőt akarja visszaszerezni tőlük). A másfélórás vígjáték zeneanyagából a Tenacious D által jegyzett betétdalok kerültek a sajnos kissé rövidke, 34 perces albumra, melyen ismét Dave Grohl a dobos és a Dust Bothers egyik fele, John King a producer. A JB apját játszó Meat Loaffal és a nagy példaképpel, a már az első albumon is megénekelt Ronnie James Dióval közösen előadott Kickapoo című nyitószám mini-rockoperája és a másik ötperces darab, a 13. számként szereplő – és Grohl-Sátánt énekesként is megszólaltató – Beelzeboss (The Final Showdown) között csupa nyúlfarknyi poéndalt hallhatunk tízmásodperces ordibálós riffelgetéstől 2 perc 45 másodpercig terjedő terjedelemben (a Für Elise és az Egy kis éji zene nemes dallamaira mosdatlan szájjal énekelt Classicótól a Papagenu idióta hippi-folk tripjén át a Guns N' Roses-os Car Chase Cityig széles a skála), majd a POD című briliáns kislemezsláger összefoglalja a filmet, a záró The Metal pedig levonja a tanulságot: jöhetnek az új és új stílusok, a metál örök és legyőzhetetlen!