A sziporkázó tehetségű szöszke szépség, Nellie McKay 2004-ben tűnt fel eklektikus bemutatkozó anyagával, a Get Away From Me című 18 dalos dupla CD-vel, melyet rögtön a nagy Columbia kiadónál rögzíthetett nem kisebb producerrel, mint a Beatles klasszikus korszakának hangmérnökeként elhíresült Geoff Emerick. 2005 végén úgy tűnt, a lehető legfényesebben álltak dolgai (elkészült második albumával, azon kívül ő írta és énekelte az Azt beszélik című sztárparádés hollywoodi film betétdalait, sőt megkapta az egyik főszerepet a Koldusopera új Broadway-változatában is), amikor megtudta, hogy Pretty Little Head című új lemezét a Columbiánál 16 számos szimpla változatban akarják kiadni, szemben a 23 dalos dupla változattal, ahogy ő tervezte. Nos az elveihez ragaszkodó leányzó erre inkább kirúgatta magát, és egy éven át harcolt, hogy a maga feltételei szerint jelentethesse meg a teljes anyagot – magánkiadásban, az e célra létrehozott inci-finci minicégénél, a Hungry Mouse-nál, reciklált papírból készített tokban és 44 oldalas borítófüzettel.

2006 őszére mindez végre sikerült is neki, és mindenki boldog lehet, mert az ambiciózus énekesnő (aki időközben az említett Broadway-szerepéért egy jelentős színházi díjat is bezsebelt) egy újabb színes mesterművet rakott le az asztalra. Új anyagának eklektikája ismét a dzsessztől a latin ritmusokon át a Randy Newman- és Elton John-féle klasszikus zongorás pop-rockig, sőt hiphop és rap megoldásokig terjed, sőt ezúttal még egy jódlis darabot (Yodel) és egy francia szövegű stílusgyakorlatot (Lali est paresseux) is kapunk tőle mutatóba. A szomorú I Am Nothingban csellón is halljuk játszani, a bossa novás I Will Be There verzéiben a Pulp-féle Babies dallama köszön vissza, a reggae-s ritmusú zongorajátékra és szájharmonikára épülő We Had It Rightban k.d. lang a vendégénekesnő, a Cindy Lauperrel duettben írt és előadott Beecharmer pedig a nagy példakép nyolcvanas évekbeli csúcskorszakát megidéző harsány popsláger. Ami a szövegeket illeti, a huszonéves önmarcangolás, ábrándozás és évődés mellett Nellie-ből ezúttal is rendre előjön az aktivista, legyen szó a szociális igazságtalanságok (The Big One), a homoszexuális házasság (Cupcake) vagy akár az állatvédelem kérdéséről (Columbia Is Bleeding).

Azon lehet vitatkozni, hogy jelentőségteljes művészi gesztus vagy puszta szeszély-e egy hatvanvalahány perces anyagot két CD-re kettéosztani (ahogy két éve már a Get Away From Me esetében is történt), de az biztos, hogy a nagykiadó által lehagyni tervezett dalok (a Yodel, Swept Away, Pounce és Old Enough két percnél is rövidebb szösszenetei, vagy a Mama & Me című komoly-komolytalan rap) nélkül szegényebbek lennénk.
.