Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz
|
Az elkötelezett zenegyűjtők számára óriási értékkel bír egy olyan kiadvány, amelynek legfontosabb célja, hogy összegyűjtse, és félig-meddig katalogizálja a popzene fél évszázadának legnagyszerűbb produktumait. Az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című sikerkönyv zenei párdarabjának számító 1001 lemez… erre a feladatra vállalkozott, és – kisebb-nagyobb hiányosságokkal – el is érte célját.
A brit Robert Dimery szerkesztette vaskos kötet kilencvenfős nemzetközi szerzőbrigádjának elsődleges célja az volt, hogy egyfajta korrajzot tárjon az olvasók elé az elmúlt ötven év popzenéjéről, érintve az összes fontosabb stílust, előadót és korongot az ötvenes évektől kronológiai sorrendben haladva egészen napjainkig. A listaállítási módszerekre hiperérzékeny, flúgosabb zeneértők reklamálhatnának ugyan az összeállításból kimaradt, vagy éppen az abba érdemtelenül bekerült lemezek miatt, de el kell ismerni, hogy a szerkesztők ebből a szempontból becsületes munkát végeztek. Az igazán fontos és nagyhatású albumok és előadók szinte mind helyet kaptak a kötetben, és több olyan obskúrus lemez is képviselteti magát, amelynek létezéséről valószínűleg a legelvakultabb zenebarátok sem tudtak, s csak a könyv beszerzése után kapnak kedvet a velük való megismerkedésre.  
 
Sokkal inkább zavaró probléma az egységesség hiánya. Bár a fejléc minden esetben tartalmazza a fontos alapadatokat (kiadó, producer, borítóterv, játékidő), az alattuk található lemezkritikák – ahány szerző annyi módszer alapon – meglehetősen vegyes képet mutatnak. Van, aki számonként vesézi ki az albumot, míg mások inkább anekdotáznak, zenetörténeti fejtegetésbe bonyolódnak, vagy az előadó teljes karrierjét bontják ki az egy albumra jutó ezervalahányszáz betűnyi szövegben, ami túlzottan is eklektikussá teszi az összképet, és kissé megnehezíti a lemezek közti eligazodást. A filmes könyvvel ellentétben a magyar változatba hazai alkotások sajnos nem kerültek – ennek prózai magyarázatát a honi kiadást lektoráló Nótári Péter az előszóban ismerteti. 
 
( GABO Könyvkiadó, 960 oldal, 9999 Ft
Bokor Péter
2006.11.13
|
1 komment|Szólj hozzá!
A könyvet még nem szereztem be, de a magyar változata is nemrég megjelent, 300 együttes vagy 300 album néven(?). mindegy a lényeg,hogy van csak magyarokra vonatkozó könyv is.
Gábor
|
2009-01-15 16:30:46
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.