Nick Mason, a Pink Floyd dobosa Inside Out címen írta meg zenekara történetét, most pedig a hetvenes-nyolcvanas évek egy másik legendás dobvirtuóza, a Stewart Copeland is ugyanezt az alcímet adta a Police-dokumentumfilmjének, melynek ott a helye a DVD-polcon az Every Breath You Take klipválogatás és Synchronicity Concert mellett.
Az első Police-album, az Outlandos d’Amour megjelenése után néhány héttel, 1978 decemberében az USA kis klubjaiban turnézó brit new wave trió mindhárom tagja vett magának egy-egy Super 8-as kamerát, és az amerikai állampolgárságú dobosnak, Stewartnak hamar szenvedélyévé is vált az amatőrfilmezés. A következő négy év során mindenhová magával vitte mikrofonnal ellátott kis kameráját: lemezfelvételekre, klipforgatásokra, sajtótájékoztatókra, rádióinterjúkra, hotelszobákba, koncertekre (olyankor rendszerint átadta valaki másnak, de olyan is volt, hogy egy állványra rakta maga mellé, miközben mikrofont magához véve közvetítette az eseményeket), megörökítette a hisztérikus tömegjeleneteket, az ázsiai és latin-amerikai megaturnék mindennapjait. Mindeközben akármely dokumentumfilmesnél intimebb közelségből filmezhette zenésztársait, a basszista-énekes Stinget és a gitáros Andy Summerst, illetve testvéreit, a lemezcégalapító-menedzser Milest, a koncertszervező-ügynök Iant, no meg gyerekkori barátját, a sofőr-turnémenedzser Kim Turnert (az utóbbi kettő nemrég hunyt el, Stewart nekik ajánlotta filmet). Felvételei több mint húsz éven át hevertek, mígnem eszébe jutott, hogy bedigitalizálja a mintegy 50 órányi anyagot, megvágja és filmmé szerkessze azt, és narrátorként kommentálja a zenekar történetét a londoni punkluboktól a világ meghódításán át a széthullás első jeleiig (a film az 1982-es Us fesztiválon való fellépéssel ér véget, tehát a legnagyobb sikert hozó 1983-as Synchronicity album és annak 1984-ig húzódó turnéja már kimarad – Stewartnak addigra már elment a kedve a kamerázástól). Az elmúlt évtizedekben főleg filmzeneszerzőként dolgozó dobos az aláfestő zenét is maga állította ismert és kevésbé ismert (sőt eddig kiadatlan) Police-felvételek hangsávjainak meghökkentő összemixelésével – ez a posztmodern mash-up legalább olyan egyedi betekintést nyújt Stewart Copeland személyes Police-sztorijába, mint szubjektív kamerájának archív képei.
QQQQ
EXTRÁK
További 14 percnyi kimaradt anyag (Andy sumózik, Stewart csipkelődik Stingen, Sting a Hamletből szaval, Miles meg az Every Breath You Take szövegét a zenei alapra a stúdióban stb.) és tízpercnyi mindenféle össze-vissza koncertrészletekből. De a legjobb Stewart és Andy audiokommentárja, amivel sokkal érdemesebb nézni a filmet, mint eredeti formájában.
QQQ
2006 Hossz: 74 perc Kiadó: Universal Hang: angol 5.1 + DTS Felirat: angol, német, francia, spanyol, portugál
QQQQ
EXTRÁK
További 14 percnyi kimaradt anyag (Andy sumózik, Stewart csipkelődik Stingen, Sting a Hamletből szaval, Miles meg az Every Breath You Take szövegét a zenei alapra a stúdióban stb.) és tízpercnyi mindenféle össze-vissza koncertrészletekből. De a legjobb Stewart és Andy audiokommentárja, amivel sokkal érdemesebb nézni a filmet, mint eredeti formájában.
QQQ
2006 Hossz: 74 perc Kiadó: Universal Hang: angol 5.1 + DTS Felirat: angol, német, francia, spanyol, portugál
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek





