2003-as elődjével (és a Destiny’s Child-albumokkal) szemben a B’Day feszesebb szerkesztésű, rövidebb, és szinte csak dögös táncdalokat tartalmaz: a törzsanyagot alkotó tíz számból csupán az utolsó – a Curtis Mayfield-témára épülő Resentment című soul dal – számít lassúnak (no meg a rejtett bónuszok között a Dreamgirls musical filmváltozatának forgatása közben írt Listen). B pasija, Jay-Z ezúttal is reppel két számban, ahogy a producer-szerzőtársak között is újra felbukkan két dal erejéig a Crazy In Love-val elhíresült Rich Harrison (de a Rodney ”Darkchild” Jerkinsszel készített Deja Vu című beharangozó slágert is az ő mintájára szabták), továbbá a legelső Beyoncé-szólókislemezt, az Austin Powers In Goldmemberhez készült 2002-es Work It Outot jegyző Neptunes is visszatér két szerzeménnyel (bár a duóból Chad Hugo már nincs feltüntetve szerzőként, csak Pharrell), míg az új munkatársak között Kaseem ”Swizz Beatz” Dean megbízhatóan hozza formáját (a Ring The Alarm és a Get Me Bodied mellett az album nálunk kapható nemzetközi kiadásának három bónuszdalából is kettő az övé, köztük A rózsaszín párduc remake-jéhez készült Check On It betétdal). A B’Day szuperprofi gárdájából most senki nem alkot csúcsművet, de mindenki korrekt teljesítményt nyújt – kivéve a korábban Blue-, Atomic Kitten- és Jessica Simpson-albumokon dolgozó norvég Stargate brigádot, melynek Irreplaceable című színtelen műanyag popdala csúnyán kilóg erről a fekete lemezről.