Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Hippikiller: Hippikiller
|
est.hu:
7/10
|
olvasói:
1/10 (1)
(Orion / CLS)

Az underground körökben – például a BPRNR-válogatásokról (BudapestRockNRoll Compilation Vol.1, Vol.2, Vol.3) és a Ludditák Porcogó című lemezéről – már jól ismert Hippikiller bő négyéves működés után idén előállt első albumával, amely átfogó képet ad a retro rock’n’roll lelkes hazai művelőjének eddigi munkásságáról.
A főállásban zenei újságíróként tevékenykedő Bihari Balázs gitáros-énekes 2002-ben hozta tető alá a Hippikillert, amelyben sokat próbált profik (Mezei András basszusgitáros és a Quimby-dobos Gerdesits Ferenc) mellett több haverzenész is megfordult az elmúlt évek alatt – a cím nélküli debütáló album felvételeihez is mintegy tucatnyi közreműködő nyújtott segítő kezet. A Hippikiller neve korábban is felbukkant már egy-két lemezen: a zenekar az egyik zászlóshajója a BudapestRockNRoll névre keresztelt önsegélyező egyletnek, amely már három válogatáslemezen mutatta meg a fővárosi rockzenei underground életképességét. Bihariék mindhárom kiadványon képviseltették magukat, valamint két szám erejéig szerepeltek a korai Hippikiller-felállás tagjai által gyakran élőben is kísért Ludditák 2005-ös albumán is.
 
A Hippikiller a retróérzés megtestesítője, zenéjében a hetvenes-nyolcvanas évek hard rockja jelenti az alapot, az együttes önmeghatározása mindent elmond arról, mit várhatunk a lemeztől: pszeudo-art-hard rock és poszt-punk/noise némi neodadaista beütéssel, valamint erős Ted Nugent-attitűddel (ami ezen elemek közül a lemezen nem jönne át, az a Hippikiller koncertjein kiválóan megfigyelhető). Az album igen sokszínű, az új számokon kívül felkerült rá Bihari másfél évtizeddel korábbi formációjának, a NeoDADAEaSt projektnek pár szerzeménye is (például már rögtön az instrumetális nyitószám, a Kuksi Overture), de helyet kapott a magyar nyelvű Iron Maiden vagy Judas Priest? című 2003-as kislemezdal új verziója és a 2005-ben kiadott Judas Priest-feldolgozás, az akusztikus gitárral lassított Turbo Lover, valamint bónuszként még annak CH.I.P.-remixe is (egy másik tervezett átdolgozás, a Henry Rollins-szövegre épülő Wasteland azonban jogi akadályok végül lemaradt az albumról).  
 
Bár a megszólalásnak van némi amatőr fílingje, kevés hazai zenekar áll olyan közel és nyúl vissza olyan jó érzékkel a klasszikus hard rockhoz, mint a Hippikiller, s ez önmagában is elegendő indok ahhoz, hogy a lemezt az erősen ajánlott kategóriába soroljuk. 
Bokor Péter
2006.11.06
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.