Az alka-félék családjába tartozó tengeri madarakról elnevezett zenekart a billentyűs-énekes Fyfe mellett egy gitáros, egy perkás-dobos és egy bőgőt és basszusgitárt váltogató lány alkotja. Már gyorsan kultikussá vált négyszámos bemutatkozásuk, az I Saw Such Things In My Sleep című EP szép jövőt sejtetett (a kilencperces, epikus Over The Stairs például kifejezetten zseniális dal róla), aztán a további kislemezek (Trains To Brazil, We’re Here, Made Up Love Song #43) és a From The Cliffs című gyűjteményes EP szépen előkészítették a terepet az első albumnak, ahogy a Rufus Wainwright előzenekaraként lehúzott angliai turné is.  
 
A 2006 nyarán megjelent Through The Windowpane aktuális trendekbe nem illeszthető, bátran nagyigényű, művészi popzenét tartalmaz. Mondhatni avantgárd indie, még leginkább a Dears áttörést meghozó 2003-as No Cities Left című albumához, vagy részleteiben a kései Talk Talkhoz hasonlítható. A sok madárcsicsergéssel, illetve madárfajták gyakori emlegetésével színezett anyag valóban légies, szárnyaló alkotás. Ugyan Fyfe előadása gyakran drámai, a zene mégsem komolykodó, aminek bizonyítására elég meghallgatni az eufórikus sikerdalokat (Made Up Love Song #43, Trains To Brazil, Through The Windowpane, Annie Let’s Not Wait), vagy egy pillantást vetni a zenekar jópofa, játékos honlapjára. Váratlan váltások, hosszan kibontott zongorás-vonós-fúvós felvételek, szép költői képek, vagány effektek, Deacon Blue-t, Waterboyst, Jamest és Dexy’s Midnight Runnerst, sőt néhol Jeff Buckleyt idéző nagyívű, soulos melódiák, szépen megvalósított vízió. „A legjobb dolgok a semmiből jönnek” – ahogy Dangerfield megfogalmazza az egyik slágerdalban.