Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Magyar dokumentumfilm-gyűjtemény nyílik
|
November 10-én a Palantír Film Alapítvány a Ráday utca 18. szám alatt nyíló Filmművészeti Központon belül létrehozza az Első Magyar Dokumentumfilm-gyűjteményt és Mozit, a DocuArtot.

Linkek

A dokumentumfilmek közönséghez való közvetlen eljuttatását célzó nonprofit intézmény elindításával a szervezők a magyarországi filmforgalmazás egyik legnagyobb hiányosságán kívánnak enyhíteni: a közönség számára széles körben megtekinthetővé teszik a magyarországi dokumentum-, kísérleti és rövidfilmek jelentős részét. Egy igazi filmes központot valósítanak meg, ahol ígéretük szerint a filmkészítők, a filmek iránt érdeklődők és a filmet tanuló diákok egyszerre érzik magukat otthon. 
 
A DocuArt alapelvei szerint a nézőnek joga van hozzáférni az adójából támogatott filmekhez, és minden magyar film számára biztosítani kell a lehetőséget, hogy eljusson közönségéhez. A Palantír Filmnél úgy gondolják, hogy a dokumentumfilmeket ugyanazokon a csatornákon és a forgalmazás jól bevált módszereivel kell terjeszteni, mint a játékfilmeket, és a dokumentumfilmek helye nem csupán a televízió. 
 
A mozit 40 fős teremmel nyitják meg a komplexumon belül. Csak elektronikus hordozón létező, vagyis celluloid kópiával nem rendelkező filmeket fognak rendszeresen vetíteni, elsősorban és kiemelten koncentrálva a hazai (és a későbbiekben a külföldi) dokumentumfilmekre. A mozi rendszeresen otthont ad majd bemutatóknak, filmkluboknak, musztervetítéseknek is. 
 
A Filmgyűjtemény valójában egy nonprofit, alternatív archívum, melynek célja a magyar dokumentumfilm-termés megőrzése és könyvtár rendszerben való közzététele. A működés feltétele az önkéntesség, vagyis hogy a jogtulajdonos ingyenesen bocsátja a Filmgyűjtemény rendelkezésére a film kópiáját. A DocuArt Filmgyűjtemény a filmeket tárolja, állagukat megőrzi, biztonsági kópiát készít róluk és biztosítja a művek helyben való megtekinthetőségét. A szolgáltatással lehetőség nyílik arra, hogy bárki bármikor megnézze azt a filmet, amiről hallott, ami érdekli. Ez elsősorban újságíróknak, kutatóknak és diákoknak lesz hasznos. 
 
A szolgáltatáshoz webes adatbázis kapcsolódik, amely a filmek részletes adatainak, álló- és mozgóképrészleteinek, kapcsolódó írásos anyagainak egységes rendszerben való tárolására, kezelésére és összetett keresésére van specifikálva. Célja, hogy mind a belső nyilvántartást, mind a külső hozzáférést hatékonyan szolgálja. Címe: www.docuart.hu
 
Az egyedülálló létesítménynek otthont adó épületet szeptember 26-án adták át ünnepélyesen. 
 
 
 
(Palantír) 
2006.09.28
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 4., szombat

Ráhel, Csenge
Tagok: túl az 1 millión