100 milliós nyeremény az Áll az alkuban
|
A TV2 megpróbálja felvenni a harcot a nagy riválissal, az RTL Klubbal, ezért megduplázzák az Áll az alku című műsorukban nyerhető főnyereményt. Az 50 milliós táska helyett tehát már 100 millióért nyitogathatják a bőröndöket a játékosok.

Kapcsolódó cikkek

A tavalyi évad legsikeresebb TV2-s műsora volt az Áll az alku, amely most ősszel nem hozta a várt nézettségi eredményeket, ezért a csatorna úgy döntött, megpróbálják vonzóbbá tenni a nyereményt, és megduplázták az eddig megnyerhető legnagyobb összeget, hogy így vegyék fel a versenyt a konkurens csatorna egyazon időben sugárzott, egyben az ország legnézettebb műsorával, a Barátok közttel.

De nemcsak a nyermény nő, más változások is lesznek a műsorban. A nézők például folyamatosan láthatják majd a képernyőn, hogy a játékosnak még hány bőröndöt kell kinyitnia, valamint az bankigazgató ajánlatai is megjelennek majd a képen.

Hogy ezek a változtatások meghozzák-e a TV2-nek a várva várt hatást, még nem tudni, de a Barátok közttel nehéz lesz felvenniük a versenyt.

2006.09.21
|
Szeretnék játszani az Áll az alkuba:)
B.márió
|
2010-12-24 10:52:42
SOKAT SZERETNÉNK NYERNI AZ ÁLL AZ ALKUBAN
BERNATH JULIANA
|
2010-05-18 21:10:23
SZERETNÉK JÁTSZANI
BERNATH JULIANA
|
2010-05-18 21:09:17
SZERETNÉNK AZ ÁLL AZ ALKU JÁTÉKÁBA JELENKEZNI
BERNATH JULIANA
|
2010-05-18 21:08:06
SZERETNÉK JÁTCANI A CSALÁDÉRT ÉS A LÁNYOM ÉRT HOGY JO SOKAT NYERJEK
BERNATH JULIANA
|
2010-05-18 21:05:02
SZERETNÉK JÁTSZANI A LÁNYOM ÉRT ÉS A CSALÁDOM ÉRT.
BERNATH JULIANA
|
2010-05-18 21:01:59
Szeretnék az "áll az alku"játékba jelentkezni,de sajnos nem találom hol kell és milyen feltételeknek kell megfelelni!
Kérem szíveskedjen erről tájékoztatni!
Köszönöm!
Üdv :Éva
Takács Éva
|
2010-03-11 03:32:15
A játékba való bekerülésnek mik a feltételei? Írjatok erről is tájékoztatót.
Köszi.
Majtényi Gábor
|
2009-12-11 17:21:58
Játékosnak jelentkeznék,de nem találom hol lehet ezt megtenni!Előre is köszi!
enikő
|
2009-11-30 15:41:20
hogy lehet jelentkezni a játékra?
Éva
|
2009-06-01 21:17:42
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 12., vasárnap

Lívia, Lídia
H
6
K
7
Sze
8
Cs
9
P
10
18:10
Maxie
amerikai vígjáték, 1985
18:15
Drágám, a kölykök összementek!
amerikai családi vígjáték, 1989
18:20
Kéjjel-nappal
amerikai akció-vígjáték, 2010
18:25
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:30
Anyát a Marsra
amerikai animációs film, 2011
Tagok: túl az 1 millión