Tartja magát a Barátok közt. A 36. heti diadalmenet után a 37. héten is győzedelmeskedett a Berényi-klán. A teljes lakosság körében az első öt helyet ismét a sorozat öt epizódja foglalja el, csak utána jöhet bármilyen más műsor.
Az első helyen a pénteki rész áll 1 962 131 nézővel, a második helyen a csütörtöki 1 941 247 nézővel, harmadik a szerdai 1 940 930 nézővel, negyedik a keddi 1 817 770 nézővel és ötödik a hétfői 1 813 222 nézővel.
A hatodik helyet ismét egy RTL-en vetített műsor szerezte meg, a Nekem nyolc című amerikai akciófilm 1 739 973 nézőt vonzott. Hetedik helyen tudott először a listára kerülni a TV2 a Napló című vasárnapi magazinműsora 1 661 896 nézővel. Az utána következő két helyen a Fókusz két adása következik, majd utána három helyen az Aktív három adása. Úgy látszik, a bulvár műfaj ősszel éli virágzását kis hazánkban.
Az Áll az alku című szórakoztató vetélkedő viszont igen rosszul teljesít ahhoz képest, hogy az előző évadban szinte minden héten az első három helyen szerepelt a teljes lakosság körében. Most a tizenhatodik helyen szerepel először, de övé a nem túl meggyőző tizenhetedik hely is.
A fiatalok körében a hetet a Nekem nyolc című vígjáték nyerte meg az RTL Klubnak, viszont úgy látszik, a 18 és 49 évesek körében is nagy rajongótáborra tett szert a Barátok közt című sorozat, a másodiktól a hatodik helyig a Berényiek uralják a toplistát. Hetedik lett a Cobra 11 című, a német autópályarendőrség kalandjait feldolgozó akciósorozat, majd nyolcadik, kilencedik helyen egy-egy Fókusz adás áll. Az RTL Klub őszi évadában indított - nagy durranással kecsegtető - sorozat, a Szökés csak a tizedik helyre tudott bejönni. Ez azonban az RTL Klub szempontjából szinte mindegy is, hiszen a Barátok közt az összes többi műsor helyett is viszi a prímet. Ezen a listán a TV2-ről csak a tizenharmadik helyen lehet egyáltalán tudomást szerezni, a Született feleségek című feketehumorú sorozattal kerültek be a pixisbe.
A közönségarányok összehasonlításából is tisztán látszik az RTL Klub fölénye; a leginkább fontos 18 és 49 évese körében, főműsoridőben végzett mérések alapján; az RTL Klub 34%-ot tudott teljesíteni, a TV2 ezzel szemben csupán 25,2%-ot. A különbség nem csekély, a TV2-nek fel kell kötni a gatyát, ha utol akarja érni riválisát.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek