Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Neil Young: Living With War
|
est.hu:
9/10
|
olvasói:
10/10 (2)
(Reprise / Warner)

A hatvanéves Neil Young nem fecsérli az idejét: fél évvel a remek formát mutató, döntően akusztikus hangszerelésű Prairie Wind megjelenése után mindössze egy hét alatt rögzítette és aztán gyorsan meg is jelentette legújabb nagylemezét. A 2006 májusában piacra került – és szeptembertől már Magyarországon is forgalmazott – Living With War a 2003-as Greendale-hez hasonlóan ismét zajos rockzenét tartalmaz, de még annál is jobb!
Sőt, ha csak a Greendale-t vesszük alapul a páratlan zenész lenyűgöző katalógusából, akkor azt is elmondhatjuk, hogy az új album szintén társadalomkritikus lemez, és még annál is több! A Living With War, mely – a multikiadókat figyelembe véve – párját ritkító módon már a boltokba kerülés előtt egy héttel elejétől-végéig ingyen meghallgatható volt a művész honlapján, nyíltan és hangosan Bush-ellenes anyag. A lemez története meglehetősen egyszerű: Young évek óta arra várt, hogy nála jóval fiatalabb zenészek elkészítsenek egy ilyen lemezt (a Greendale-en már kimondatlanul is ezt a témát járta körbe), ám mivel ez nem történt meg, mostanra végképp kibukott belőle a heves kinyilatkoztatás – nem kérdés, hősünk örökifjú lázadó! A Living With War nyers hangzása talán a szarrá torzított 1990-es Ragged Gloryhoz áll a legközelebb, három-négy-ötperces dühös dalai pedig a problémák közepette is pozitív kisugárzású 2002-es Are You Passionate? hangulatát hozzák. Spontán, gyors munka, élő megszólalás, triófelállás (a ritmusszekció, Chad Cromwell dobos és Rick Rosas basszusgitáros már az 1988-as This Note’s For You albumot rögzítő Bluenotes nevű alkalmi kísérőzenekarban is ott volt a gitáros-énekes mögött), színesítőnek – majdnem mindegyik számban – trombita (megszólaltatója, Tom Bray szintén szerepelt az említett ’88-as korongon), sőt néha egy közel száztagú kórus is. A dalok legalább fele szívbemarkoló, a szövegek könyörtelenül szókimondóak, a hatás elmaradhatatlan („Helyezzük vád alá az elnököt!” – énekli száz torok a Let’s Impeach The President címsorát, miközben Bush-beszédek hazugságait halljuk hangfelvételről). Az 1989-es Rockin’ In The Free Worlddel az idősebb Bush politikája kapta meg a magáét a kanadai születésű, de Amerikában élő Youngtól, és most az ifjabb Bush sem úszta meg – és még hálás is lehetne, hogy egy ekkora művész szentel neki 42 percet. Mi viszont az újabb mesterműért vagyunk hálásak.
Dömötör Endre
2006.09.11
|

Linkek

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.