Talán a fényképalbumait rendezgette a 65. évében járó Mester: előjöttek az emlékek, az elmúlt négy évtized képei, hangjai, hangulatai, a nagy pillanatok. „Miles Davis, Mahavishnu Orchestra, Jaco Pastorious, Santana, Shakti… Hogy is volt?” Aztán vette a gitárját, meg laptopját, és elképzelte, hogyan szólna mindez most, milyen számok születnének, ha mai fejjel alkotná őket, kik azok a társak, akikkel még ma is szívesen zenélne, és az új tehetségek, akiknek segítségével kiteljesedhetne zenéje. Ez az album egy kollázs: nyolc felvétel, különféle stúdiókban rögzítve, nyolc különféle felállás, tucatnyi fantasztikus zenész. A szerzemények többsége tisztelgés vagy üzenet olyan régi zenésztársak felé, mint Michael Brecker, Carlos Santana vagy a néhai Jaco Pastorius, sőt a lemez egyik csúcspontját jelentő darabot McLaughlin egyenesen a Dalai Lámához címezte. A hetvenes évek hihetetlen energiái, sőt rockzenei hatások érződnek újjáéledni, sok – néha talán túl sok is – az elektronika, ugyanakkor indiai zene emelkedett, spirituális jellege is jelen van, különösen a két vokális szerzeményben, a Remember Shaktiból megismert énekes, Shankar Mahedavan jóvoltából. Az elképesztő erejű ritmusszekciók – legtöbbször két ütős mellé még egy dobgép is – lélegzetelállító futamok előtt nyitnak utat, Dennis Chambers és a Shakti-kulcstag Zakir Hussain dob-tabla duója különösen emlékezetes. Csakúgy, mint Eric Johnson egészen kiváló gitárszólója Vinnie Colaiuta dobos és – a néha szintén doboló – Gary Husband (ex-Level 42) billentyűs közreműködésével. A három ifjú basszusgitáros titán – Matthew Garrison, Hadrien Ferraud és Tony Grey – játékát hallva is keresgélni kezdünk a CD-borítón, ahogy a bűbájos külsejű szaxofonos hölgy, Ada Rovatti és a venezuelai billentyűs, Otmaro Ruiz is felhívja magára a figyelmet kreatív játékával. És persze fő helyen ott zenél maga az örökifjú Mester, John McLaughlin, akinek gitárjátékát már ismerhetjük, de megunni nem nagyon lehet.