A sampling, a hangmintavételezés valamikor a nyolcvanas évek közepére, főleg a hiphop előadók révén jött divatba, a kilencvenes évek vége felé pedig megjelentek olyan válogatások, amelyek azokat az eredeti dalokat gyűjtik össze, amikből a közelmúlt, illetve napjaink sztárjai vették a mintákat sikerszámaikhoz. 1999-ben jelent meg a Super Breaks válogatás első darabja, 2000-ben jelentkezett először a Sampled sorozat, aztán piacra kerültek tematikus kompilációk is, mint például a Stateside kiadó vagy a Trojan Records szemplerezett dalaiból készült összeállítás. 
 
Egy ilyen CD általában jópofa hallgatnivaló. Mindig lehet kis gyöngyszemeket találni rajtuk, olyan előadóktól, akik már rég a feledés homályába merültek, vagy akikről egyáltalán nem is hallott soha senki. És nem mellékesen, remekül lehet menőzni egy ilyen válogatással a haverok, csajok előtt, akiknek garantáltan leesik az álluk, amikor az ember megmutatja nekik, honnan vette legjobb ötleteit a Beastie Boys, a Prodigy, a De La Soul, Fatboy Slim vagy Eminem. 
 
A Gold Digging című friss válogatás készítői Kanye West lemezgyűjteményében turkáltak, aki igazán nagy hangmintabajnok (egyik kedvenc trükkje, hogy időnként felgyorsítja a használt daltöredéket, hogy az még hatásosabb legyen zenei alapként). A dupla gyűjtemény első CD-jén olyan dalok találhatók, amelyeket Kanye West előadóként használt fel The College Dropout és Late Registration című sikeralbumain: itt van Chaka Khan Through The Fire-je (amire a Through The Wire című kislemezdal épült), a Shirley Bassey-féle Diamonds Are Forever (ami a Diamonds From Sierra Leone mintájául szolgált) vagy épp a Ray Charles-féle I Got A Woman (ami a Gold Digger című világsiker alapja volt). A második CD-n olyan dalok szerepelnek, amelyeket produceri munkái során vett igénybe a hiphop megasztár. Az első koronghoz hasonlóan itt is található nagy név (Aretha Franklin), de többségben vannak a közepesen ismert formációk (Staple Singers, The Chi-lites), és helyet kap pár teljesen obskúrus előadó is (Mandrill, Lenny Williams). 
 
Belekötni nem igazán lehet ebbe a kiadványba – egy olyan válogatás, amelyen szerepel Gill Scott Heron Home Is Where The Hatred Is című dala, illetve a Curtis Mayfield-klasszikus Move On Up, már alapból rendben van. Az egyetlen apró probléma, hogy kicsit egyhangú a lemez, mivel főleg a középtempós, hetvenes évekbeli soulra koncentrál. Pedig lett volna lehetőség valamivel eklektikusabb anyagot is összeállítani, hiszen Kanye West használt már a hangmintákat is a pszichedelikus rock (The Doors: Five To One), a klasszikus rockzene (Queen: We Are The Champions) és a reggae világából is (Max Romeo: Chase The Devil). Nem baj, majd legközelebb.