Az In My Mind eredetileg 2005 végén látott volna napvilágot, a Gwen Stefanival felvett Can I Have It Like That kislemezdal már azon az őszön beharangozta, decemberben már meg is jelent róla néhány méltatlankodó albumkritika, de az anyag csak újabb és újabb megjelenési dátumokat kapott – helyet a lemezboltok polcain, azt nem. Ismerős a helyzet: annak idején a N.E.R.D. bemutatkozó lemeze, az In Search Of. is kapható volt egy nagyon rövid ideig, de aztán Pharrellék visszavonták és egy teljesen újravett korongot adtak ki fél év múlva. Most kiderült, hogy Pharrell a maximalista a zseniális producerpárosból: ha újra nem is vette, de még bő fél évig javítgatta első szólólemezét.  
 
Azonban mintha a nagy túlbuzgásban kissé elveszett volna a lényeg. Eleve túl sokat várt Pharrell a lemezzel: első szólódala után, a Jay-Z közreműködésével felvett 2003-as Frontin’ idején, amikor még énekesként is ő volt a nagyobb „új Prince” reménység (és nem az OutKast-fenomén André 3000), és amikor még igazán csúcson volt sajátos Neptunes/N.E.R.D.-hangzás, na akkor kellett volna gyorsabban cselekedni. Az igazi baj azonban az az In My Minddal, hogy nincs olyan briliáns, mint ahogy a Neptunes- és N.E.R.D.-munkák alapján remélhettük. 
 
Jellemzően a lazaság a fő szervezőelv a korongon: az R&B és lusta funk darabok, sőt a hangsúlyosabban jelenlévő, hagyományosabb hiphop/rap felvételek is inkább ringatnak, körbenyaldosnak. A széles klientúrát (Kelis, Jay-Z, Nelly, Snoop Dogg, Busta Rhymes, No Doubot, Gwen Stefani, Beyoncé, Britney Spears, Mariah Carey, Justin Timberlake stb.) kiszolgáló Neptunes-slágergyárra jellemző feszes, jövőbe mutató, bekategorizálhatatlan szerzemények száma szinte nullára esett vissza, de a legutóbbi N.E.R.D-album, a Fly Or Die rockosabb vonulata is nyomtalanul eltűnt: itt egy inkább szolidan oktató (és masszívan igehirdető), középkategóriás rappert és egy szenvedélyesen udvarló, abszolút első osztályú soul énekest hallunk, egy személyben – na és persze csillogó sztárok kíséretében (Gwen Stefani, Jay-Z, Kanye West, Nelly, Snoop Dogg, Jamie Cullum stb.). A kimagasló darabok azonban azt is hirdetik, hogy Pharrellhez fogható tehetségből nem sok van a mai mezőnyben: a kislemezsláger Angel, a sufnisan puffogó, gitárszólammal spékelt Baby, a Marvin Gaye és Michael Jackson között egyensúlyozó Take It Off, a Kanye Westet idéző, egyre emelkedő How Does It Feel? és a szimplán zseniális Young Girl/I Really Like You feltétlenül ebbe a kategóriába sorolható.