(Universal)
A kaliforniai AFI (teljes nevén: A Fire Inside) annak idején hardcore punk zenekarként kezdte a pályafutását, de addig-addig finomította a hangzását, míg a goth rock és az emo érintésével hetedik nekifutásra a dologból lényegében egy poplemez kerekedett ki, amely az amerikai albumlistákon is No.1 tudott lenni.
A kaliforniai AFI (teljes nevén: A Fire Inside) annak idején hardcore punk zenekarként kezdte a pályafutását, de addig-addig finomította a hangzását, míg a goth rock és az emo érintésével hetedik nekifutásra a dologból lényegében egy poplemez kerekedett ki, amely az amerikai albumlistákon is No.1 tudott lenni.
Az AFI egy középiskolában indult 1991-ben, afféle hobbizenekarként, és sokáig képtelen is volt átlépni ezen a besoroláson. A kezdeti hardcore punk lemezek nem jutottak túl a felejthető kategórián, Davey Havok énekes és zenekara azonban volt olyan okos, hogy belássa: egy helyben toporog, és csakis egy nagyobb változás vezethet valamiféle eredményre. A változást az új évezred hozta meg: az első nagykiadós szerződés, no meg két sokat próbált producer, Butch Vig és Jerry Finn segítsége megágyazta a sikert Havokéknak, és a 2003-as Sing The Sorrow album egy csapásra az amerikai mainstreambe repítette a zenekart.
A Decemberunderground is Jerry Finn felügyelete mellett készült el, és a fiúk továbbra is a progresszivitást tartották szem előtt: maguk mögött hagyták a sötét tónusú, borongós hangulatot, könnyedebbre vették a figurát, és egy markáns, feszes poplemezt készítettek. Az AFI sokat köszönhet a Sing The Sorrow felvételei előtt érkező Jade Puget gitárosnak, aki színes játékával sokat hozzátett a fejlődéshez, de a hosszadalmas stúdiómunka is megérte a befektetett energiát. A gitárok, a programozott alapok, a szintetizátorok és a gondosan kidolgozott háttérvokálok arányait jól eltalálták, a lassabb szerzeményekben (Interview, Endlessly She Said), a keményebb számokban (Kill Caustic, Affliction) és a slágernek szánt dalokban (Miss Murder, Love Like Winter, Summer Shudder, The Killing Lights) is minden hangszer a helyén van.
A „Marilyn Manson light” külsőségekben és a témaválasztásban még tetten érhető a goth esztétika, elég csak a nagyrészt a halál, öngyilkosság témakörök mentén szerveződő szövegekre gondolni. Az AFI nem tagadja meg punk gyökereit, igyekszik megtartani a három lépés távolságot saját zenéje és a kommersz pop között, és a jelek szerint sikerült jól meghatároznia saját helyét a rendszerben.
A Decemberunderground is Jerry Finn felügyelete mellett készült el, és a fiúk továbbra is a progresszivitást tartották szem előtt: maguk mögött hagyták a sötét tónusú, borongós hangulatot, könnyedebbre vették a figurát, és egy markáns, feszes poplemezt készítettek. Az AFI sokat köszönhet a Sing The Sorrow felvételei előtt érkező Jade Puget gitárosnak, aki színes játékával sokat hozzátett a fejlődéshez, de a hosszadalmas stúdiómunka is megérte a befektetett energiát. A gitárok, a programozott alapok, a szintetizátorok és a gondosan kidolgozott háttérvokálok arányait jól eltalálták, a lassabb szerzeményekben (Interview, Endlessly She Said), a keményebb számokban (Kill Caustic, Affliction) és a slágernek szánt dalokban (Miss Murder, Love Like Winter, Summer Shudder, The Killing Lights) is minden hangszer a helyén van.
A „Marilyn Manson light” külsőségekben és a témaválasztásban még tetten érhető a goth esztétika, elég csak a nagyrészt a halál, öngyilkosság témakörök mentén szerveződő szövegekre gondolni. Az AFI nem tagadja meg punk gyökereit, igyekszik megtartani a három lépés távolságot saját zenéje és a kommersz pop között, és a jelek szerint sikerült jól meghatároznia saját helyét a rendszerben.
Linkek
