A SOIA elnyűhetetlen: úttörőként vett részt a HC felemelkedésében, majd túlélte a hanyatlását is, úgy, hogy két évtizedes működése alatt semmiféle kompromisszumot nem volt hajlandó kötni. Sohasem törekedett arra, hogy modernizálja hangzását, vagy új elemekkel gazdagítsa zenéjét – a kilencedik sorlemezén pontosan ugyanazt teszi, pontosan ugyanolyan őszintén és hitelesen, mint a legelsőn. A kvartett a Death To Tyrants című új album felvételei előtt kiadót és producert is váltott, s ez utóbbiból nagyobbat tudott profitálni: Tue Madsen érkezésével a zenekar profibban szólal meg, mint ezelőtt bármikor. Bár Kollerék már nem túlpörgött, agresszív tinédzserek, mégsem változott érdemben a hozzáállásuk, továbbra is vérkomolyan veszik a műfajt, ugyanolyan energikusan vetik bele magukat a zenélésbe, mint húsz évvel ezelőtt, így a produkciójuk is elsőrangú, csakúgy, mint korábban. A formula pedig adott, akár kőbe is véshető: rövid, két-háromperces számok (ezúttal 16 darab, mindössze 36 percbe sűrítve) a szokásos nyaktörő tempóban végigdarálva, sőt, ha lehet, brutálisabban, intenzívebben, feszesebben, mint valaha. A SOIA ügyesen lavírozik a kemény metál és a könnyedebb punk által határolt tengelyen, egyszer vad üvöltözés, máskor jól énekelhető refrének formájában zúdítva a hallgatóra saját alapigazságait a politika és a társadalomkritika témakörében.  
 
A Sick Of It All nagy erőssége, hogy amennyire kiszámítható, annyira egyéni is a zenéje, ezért nem kell tartani attól, hogy egyszer csak unalmassá válik, és ugyanúgy megfakul, mint a HC-s pályatársak legnagyobb része.