A Smiths egykori frontembere, Morrissey a You Are The Quarry című 2004-es visszatérő albumához nagysikerű turnét kanyarított (lásd a Live At Earls Court koncertlemezt és a Who Put The `M` In Manchester? DVD-t), a 2006-os Ringleader Of The Tormentors körútján pedig még Budapestre is eljut.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Az 1982 és ’87 között a szövegíró-énekes Steven Patrick Morrissey és a gitáros-zeneszerző Johnny Marr vezetésével működő manchesteri Smiths az utóbbi negyedszázad egyik legnagyobb hatású angol zenekara volt: a kilencvenes évek közepének teljes britpop mezőnye ugyanúgy adósa, mint a mai indie színtér, de Amerikából is említhetjük az érzékenyebb és intelligenesebb dalszerző-előadókat Jeff Buckley-tól Ryan Adamsig – vagy az emo pozőr nyikhajait.
A Smiths feloszlása után Morrissey új zenész- és szerzőtársakkal is képes volt megtartani népszerűségét, sőt nemzetközi szinten még növelte is azt (a kilencvenes évek közepén ez a jellegzetes angol figura Amerikába költözött, ahol valóságos ikon lett a spanyolajkú közösség szemében).
Az előadásmódjában és világbajnok szövegeiben komikumot és tragikumot, iróniát és komolyságot briliáns módon vegyítő énekes 2004-ben – hét év szünet után – csúcsformában tért vissza: a You Are The Quarry album karrierje kereskedelmileg legsikeresebb produkciója lett, turnéjáról koncertlemez és DVD is készült. A Rómában rögzített új stúdióalbum, a Ringleader Of The Tormentors is hasonló sikerre számíthat, akárcsak a Budapestet is érintő turné, melynek programjában néhány Smiths-klasszikus is helyet kapott.
Morrissey első magyarországi koncertjének előzenekara a Heaven Street Seven lesz, mely nemrég jelentette meg Tudom, hogy szeretsz titokban című albumát.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek





