(Warner)
Több mint két év csúszással végre megjelent a Record Straight című új Neo-kislemezdal, mely a Kontroll filmzene és a hozzá kapcsolódó Kontroll / It’s Over Now maxi óta a zenekar első produkciója, s egyben a 2006 második felére ígért új Neo-album beharangozója.

Mint a 2004. februári est.hu-hírből is kiderült, az új felállású zenekar az akkoriban indult Kontroll turnén vadonatúj dalként már játszotta a Record Straightet, melynek megjelenését az év tavaszára ígérték. Ám akkor a Kontroll minialbum két vokális dalát tartalmazó maxi jött ki helyette, és a Record Straight megjelenése őszre csúszott… aztán még tovább. 2005 tavaszán már arról volt szó, hogy az év júniusában jön ki kislemez, és a csúszást a remixeket tartalmazó bakelit szimultán megjelenésének tervével magyarázták. Aztán egy újabb bő évnek kellett eltelnie, 2006 június közepén azonban végre itt van a CD-maxi és a klip (a bakelitre szánt remixeket a zenekar ingyenes letöltésként tervezi közzétenni honlapján).
A Record Straight (melynek felvételén Milkovics Mátyáson és a filmzene felvételei közben érkezett új énekeseken, Hodosi Enikőn és Kőváry Péteren kívül még a 2004 tavaszán a Heaven Street Sevenbe távozott Ábrahám Zsolt gitáros is hallható) abba az irányvonalba illeszkedik, melyhez a brit elektronikusok rockénekesekkel közös felvételei, elsősorban a Chemical Brothers-kollaborációk szolgáltak alapul, de a Stereo MC's-féle Connected is visszaköszön benne. Kellően modern és slágeres hangzású (egy elszállós, lassú hiphopos alapú középrész változatosságot is hoz bele), és popkulturális referenciákkal teli, kezdve a Blue Suede Shoes ős-rockabillyjéből kölcsönzött „one for the money, two for the show” nyitósortól a szójátékos címen át a zene hatalmáról szóló sorokig.
A maxira a dal eredetije és a szintén a zenekar által jegyzett, húzósabb, döngölősebb hatperces Metropolis Mix mellett két külsős remix került: a nyíregyházi Secta Chameleon (Sab Mutu és Bara Balatu, azaz Máté Szabolcs és Balázs Béla rockos múltú zenész-producerek „dirty-pop” projektje) nem nagyon rugaszkodott el az eredeti dalstruktúrától, míg a Fine Cut Bodies név mögött megbúvó Kevin a tőle elvárható experimentalista merészséggel törte és szabdalta át új formában az alapanyagot. A Record Straight verziói és klipje mellett szerepel a kiadványon egy másik szerzemény is: koncertfelvétel formájában hallható a „Kontroll-korszak” egy másik felvétele, a némi Goldfrapp-hatást mutató Supermodel Planet, mely a filmzene Metró című nyitótételének vokális továbbgondolása (hasonlóképpen ahhoz, ahogy az előző maxi bónuszdala, a Wanderson is a Barangolás című instrumentális darabból nőtt ki).
8/10

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek