Életének 92. évében elhunyt Illés György kétszeres Kossuth-díjas operatőr.
Kapcsolódó cikkek
A kiváló művész híradófilmek készítése után 1949 és 1996 között 66 játékfilm operatőre volt, 1949-ben ő indította el az operatőri képzést a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.
Stílust teremtett a Valahol Európában, a Ház a sziklák alatt, valamint az Isten hozta őrnagy úr! című filmek fényképezésével.
A magyar operatőrök közül szinte mindenki őt tekinti mesterének, s ugyanígy tekintenek rá az Amerikában világhírűvé vált magyar operatőrök is, mint például Kovács László vagy Zsigmond Vilmos.
„A mester nem csupán nagyszerű operatőr volt, de ő újította meg a hatvanas években a magyar film képi világát” - nyilatkozta Kende János, a Magyar Operatőrök Társaságának elnöke
„Ő volt a hatvanas-hetvenes évek újító szelleme” - tette hozzá arra utalva, hogy Illés György sokáig és sokat alkotott. A negyvenes évek végétől évtizedeken át ő vezette a hazai operatőrképzést, de még az utóbbi esztendőkben végzett hallgatók is tanultak tőle.
Illés György a Magyar Operatőrök Társaságának tiszteletbeli elnöke volt. 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere díjjal tüntették ki.
(index.hu)

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek