Talán két kezünkön meg tudnánk számolni, hány anime került hazánkban hivatalosan forgalmazásba. Ezért is ünnepnap, hogy két hónappal magyarországi mozibemutatója és tizennyolc évvel elkészülte után DVD-n is megjelent Otomo Katsuhiro saját képregényéből adaptált klasszikusa.
Az Akira ráadásul - habár így különleges látványvilágáról (327 különböző színt használtak fel hozzá, ami kizárólag nagyvásznon élvezhető) le kell mondanunk - kifejezetten igényli a DVD formátumot, hiszen ember legyen a talpán, aki elsőre megérti minden mozzanatát.
A bonyolult, összetett és sokfelé ágazó cselekmény a 2019-es Új-Tokióba kalauzolja a nézőt, ahol a világvége-sci-fiknek megfelelően káosz és korrupció uralkodik, és mindennaposak a lázongások. Az ezt ábrázoló negatív utópiában magát a címszereplőt nem ismerjük ugyan meg, de láthatunk motoros bandákat, párhuzamos - részben sikeres, részben elvetélt - megváltáskísérleteket, egy szokatlan istenképet, a világegyetem alapigazságait firtató kérdéseket, egy, a rendező későbbi munkájáéhoz, a Gőzfiúéhoz hasonló hosszas, monstruózus lezárást, és mindezt áthatja a nyugtalanító cyberpunk életérzés.
Az anime-megszállottaknak kötelező, de a sci-fik szerelmesei is örvendezve fedezhetik fel benne a 2001 - Űrodüsszeiavagy a Szárnyas fejvadász elemeit, az egyszerű filmrajongók pedig azt csodálhatják, ahogyan Otomo már-már élőszereplős filmként kezeli az animációt (az élethű fény-árnyék játék, a térmélységélesség, a szubjektív kamera, a precízen kidolgozott háttér és az előzetesen rögzített dialógusokhoz igazított szájmozgás segítségével). Mindezek ellenére - habár emiatt valószínűleg virtuálisan megkövez majd minden Akira-rajongó - az adaptáció fogyatékosságai (melynek folytán a film gyakran nemcsak bennfentessé, de zavarossá is válik) és az elnyújtott, ritmustalan, képileg is kaotikus befejezés miatt szerintem csak ***.
Kiadás:
Magyar, japán DD 5.1 és japán DTS hang, magyar felirat (az extrákhoz is). Ahogy a film maga etalon az animáció történetében, úgy az Odeon is példa értékű igényességgel adta ki a művet (két lemezen). A filmet egymás után háromszor is megnézhetjük - kétszer segítséggel (rajongói audiokommentár, Varró Attila filmelemzése). A kötelező előzetesen és képgalérián kívül az extrák közt találunk eredeti szövegkönyvrészletet, interjút a rendezővel, sokak által aláírt Akira-molinót, szakértői bevezetőt, helyszíni riportot a díszbemutatóról, roppant részletes werkfilmet és rejtett extraként a szemünk láttára életre kelő sztoribordrészleteket is. Minden ízében *****.
fürkész
Akira, 1988, 124 perc, Odeon Video (16)

Akira
japán rajzfilm, 123 perc, 1988
Klasszikus japán anime posztapokaliptikus városképpel, vallási felkelőkkel, politikai tüntetésekkel és fiatalkorú motorosbandákkal. Kihagyhatatlan!
rendező:
Forgalmazza: Odeon
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek