A párizsi Ya Basta kiadót igazgató Philippe Cohen Solal és Christoph H. Müller már korábbi zenekaraikban (The Boyz From Brazil, Stereo Action Unlimited) is megvillantották szerteágazó komponista tehetségüket, mármint hogy kiváló számokat képesek írni lélekbemarkoló-meditatív és táncorientált vonatkozásban is. A Gotan Projectben mindez egy briliáns gitáros, Eduardo Makaroff bevonásával az argentin tangó irányába lendült tovább. A folytatás már jól ismert: az első lemezből eladott egymillió példány megtette hatását, 2001 óta nincs az a kis kávézó, ahol ne játszották volna unásig dalaikat. A Lunático albumot 2005-ben kezdték összeállítani, és hét hosszú hónapon át dolgoztak rajta szakadatlanul Buenos Aires és Párizs stúdióiban. A közreműködők közt most is ott van Nini Flores meghatározó tangóharmonika-játékával, és a spanyol énekesnő Cristina Villalonga is hallható a számok többségében. Rajtuk kívül az amerikai Calexico zenekar (lásd: Feast Of Wire, Garden Ruin) szerepel az Amor Porteno című nyitószámban, valamint Juan Carlos Cáceres, a Koxmoz duó és Jimi Santos is a hangját adta egy-egy dalhoz.

A már említett Amor Porteno igazán mélyről indítja a lemezt: poroszkáló gyászzene, western hangulat, a harmonika sír, Cristina szomorúbb, a zongora latinabb már nem is lehetne. A következő tétel a Notas, jóval dinamikusabb zenei alappal, hegedűszóval és Cáceres spoken word előadásával repíti tovább a hallgatót. Aztán a Diferente repetitív basszusvonala és a háttérből éppen csak kihallatszó zongora már előrevetíti, hogy ez az album tényleg valami más lesz. A hosszú felvezetés után, a második percben belépő dobok tényleg táncra ösztönzők, nem véletlenül lett ez az első kislemez és az első videó alapanyaga. A Celos újra egy belassultabb dzsesszes munka és egyben a korong talán legszebb (szerelmes) dala. A címadó Lunático a harmincas évekbeli tangólegenda, Carlos Gardel kedvenc versenylovának állít emléket feszes, pattogós ritmikájával. A Mi Confesión egy gyorsabb, breakes darab, ebben reppel a Koxmoz duó, azaz Apolo Novax és Chili Parker. A Tango Canción dubbal kacérkodik, az utána következő La Vigüela pedig szolid drum`n`bass-szel, míg az instrumentális Criminalban az érzelmek szinte pattanásig feszülnek a zongora és a vonósok ügyes játékától. Az Arrabal minden bizonnyal nagy rádiós kedvenc lesz: az énekesnő, a gitár, a harmonika és a ritmika is nagyon a helyén van benne, szállós, de cseppet sem unalmas darab. A szintén kislemezre került Domingo az argentin Domingo Cura emléke előtt tiszteleg, aki szerepelt volna a lemezen is, de sajnálatos módon a felvételek kezdetét már nem érte meg. Végül Ry Cooder Párizs, Texas filmzenetémájának szép átirata zárja az albumot az előzményekhez méltó módon. Aki szerette a Gotant, most sem fog csalódni, annyi szent.


9/10