Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Brokeback Mountain (filmzenelemez)
|
olvasói:
(0)
(Verve / Universal)

A szerelmes cowboyok filmje, a Túl a barátságon több trófea mellett a legjobb aláfestő zenének járó Oscar-díjat is elnyerte, a betétdalok egyike is kapott egy Golden Globe-ot, és persze a „meleg messiás” Rufus Wainwright („a feldolgozások királya a filmzenelemezeken” – ahogy interjúnkban megállapítottuk) ide is készített egy átiratot. Sőt ezúttal adott egy zseniális saját szerzeményt is.


Ha még egyszer azt halljuk, hogy a Brokeback Mountain volt az első játékfilm, amelyik be merte vinni western környezetbe a homoszexualitás kényes témáját, ordítsuk azt, hogy „nem, hanem Andy Warhol 1968-as filmje, a Lonesome Cowboys!” – más kérdés, hogy Hollywood óriási késésben van a független filmek felvetéseihez képest. A tajvani Ang Lee (aki már egyik korai hazai filmjében, Az esküvői bankett című 1993-as vígjátékban is górcső alá vette a homoszexualitás és társadalmi elvárások összeegyeztethetőségének kérdését) mindenesetre szép munkát végzett stábjával, és ebben az argentin zeneszerző, a Korcs szerelmek, 21 gramm és Egy motoros naplója című filmek révén befutott Gustavo Santaolalla becsülettel is kivette a részét. Santaolalla nemcsak az aláfestő zenében alkotott emlékezeteset (a többször visszatérő gitáros főtéma igazi telitalálat), de több beszédes című betétdalt is írt (Sosem engedlek el, Nem akarok búcsút mondani, Senki sem fog úgy szeretni, mint én, Egy szerelem, mely sosem öregszik), melyeket olyan ifjú country, folk és roots rock előadókkal énekeltetett el, mint Mary McBride, Jackie Greene és Teddy Thompson (két neves folk-rocker, Richard és Linda Thompson fia), egy számot pedig a nagyszerű Emmylou Harrisnek adott (az Elton John szövegírójával, Bernie Taupinnal közösen írt A Love That Never Grows Old el is nyerte a legjobb filmbetétdalnak járó Golden Globe-díjat). Ezenkívül felkérte Willie Nelsont, hogy dolgozzon fel egy elvesztett barátra emlékező régi Dylan-dalt (He Was A Friend Of Mine), és beválogatott a hetvenes évekből egy lendületes Linda Ronstadt-felvételt (az It`s So Easy című szerelmes Buddy Holly-feldolgozást), a nyolcvanasokból meg egy még vagányabb pisztolydalt a lázadó country rocker, Steve Earle előadásában (The Devil`s Right Hand).

Ami Rufus Wainwrightot illeti, ő már számtalan filmzenelemezen bizonyított (Moulin Rouge, Zoolander, Shrek, I Am Sam, Bridget Jones – The Edge Of Reason, The Aviator stb.), egy homoszex témájú film pedig szinte kiált érte. A két neves folkénekes, Loudon Wainwright III és Kate McGarrigle gyermekeként született Rufus ezúttal is készségesen szállít egy feldolgozást, ahogy szokta (a filmben Roger Miller 1965-ös eredetijében hallható King Of The Road című country sztenderd Teddy Thompsonnal közösen énekelt duettje természetesen az R.E.M.-féle részeg verzióhoz áll közelebb, mint a Boney M-féle diszkóváltozathoz), de ezúttal egy saját szerzeményt is adhatott: a végefőcím alatt elhangzó, egyetlen zongorával előadott The Maker Makes, melynek hőse saját vágyai és az „istennek tetsző” életmód között vergődik, a Túl a barátságon filmzenelemezének legjobb darabja (ennek a dalnak a rögzítését egy kisfilm is dokumentálja Rufus Wainwright All I Want című 2005-ös DVD-jének extrái között).


8/10
Déri Zsolt
2006.04.26
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.