Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Fishburne rendezi Az alkimista filmváltozatát
|
Az elsősorban színészként ismert Laurence Fishburne, a Mátrix-filmek egykori Morpheusa nemsokára megkezdi Paulo Coelho Az alkimista című regényéből készülő film forgatását.
Fishburne már nem kezdő rendező, hiszen néhány éve készített már egy izgalmas krimit. Az Egyszer az életben remek tapasztalat lehetett számára, mivel a 32 napos intenzív forgatás során nemcsak rendező, hanem főszereplő és producer is volt. Az egy drogbáró elől menekülő bűnöző testvérpárról szóló alkotás forgatókönyvét is ő írta, ráadásul saját színdarabja alapján.

Azért volt fontos film az Egyszer az életben, mert beleírtam mindent, amit az életről tudok és gondolok. Személyes film volt, színészbarátaim szinte fillérekért mondtak igent a felkérésemre, és remek volt a hangulat a New York-i forgatáson” - foglalta össze tapasztalatait a színész-rendező. „Az alkimista azért lesz óriási kihívás, mert ismeretlen terepen, Dubaiban és Jordániában készítjük, és nagy költségvetés áll majd a rendelkezésemre. Nagyobbak is az elvárások, hisz milliók imádták Coelho regényét, de úgy érzem, képes vagyok méltóan visszaadni a regényt, és emellett talán még a saját gondolataimat is belecsempészhetem” - tette hozzá.

A film főszerepében maga Fishburne lesz majd látható. A tervek szerint a premiert még az év vége előtt megtartják, hogy a 2007-es Oscar-gálán indulhasson az alkotás. Hogy milyen is lesz Az alkimista film változata, az még kérdéses, Fishburne előző filmjének érdemeiről azonban hamarosan a magyar nézők is meggyőződhetnek, mivel az Egyszer az életben a napokban jelenik meg dvd-n.



(Paradigma Film)
2006.03.29
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.