Bár az albumok közti szokásos három éves periodicitását most is tartotta a Grandaddy, a köztes időszak – legalábbis új anyagok tekintetében – eseménydúsabb volt a korábbiaknál. 2003 végén korlátozott példányszámban kijött egy-egy bakelit split single a Polyphonic Spree-vel (The Rugged and Splintered Entertainment Center) és a Verbanával (Aisle Seat 37-D), 2004-ban Jason Lytle zenekarvezető egy kedvenceket, ritkaságokat bemutató válogatással jelentkezett (Below The Radio), amin egy vadonatúj Grandaddy-kislemezdal is helyet kapott (Nature Anthem), 2005 őszén pedig megjelent egy hétszámos, több mint félórás EP (Excerpts From The Diary Of Todd Zilla). 2006 legelején egy instrumentális feldolgozással járultak hozzá egy John Fahey tribute albumhoz, de addigra már lehetett tudni, hogy a májusi negyedik sorlemezt már nem követi turné - a Grandaddy bedobta a törölközőt.

Így viszont azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy egységesen magas színvonalú életművet hagyott hátra a kvintett, hiszen a 15 számos, pontosan egyórás Just Like The Fambly Cat az előzőekhez hasonlóan igen erős alkotás. Ugyan érződik rajta, hogy mintha kissé egyhelyben járna a zenekar és nem tudná, vagy akarná tovább tágítani univerzumát, másfelől persze azt is tudjuk, hogy ez a bizonyos univerzum egy briliáns módon kitalált, összegyúrt és megvalósított zenei világot jelent. További magyarázat, hogy a búcsúzás hangsúlyossága miatt egy olyan válogatáslemez hatását kelti az album, amely bemutatja a zenekar összes fontos állomását, hangzását, hangulatát, ám csupa új dallal teszi mindezt. Az anyag tele van zseniális pillanatokkal, mindössze néhány átlagosabb dal, és némi önismétlés rontja kissé a végső értékét. Az éles gitárokkal, slágeres, kábított hangulattal, izgalmas kiállásokkal tarkított Jeez Louise, a tipikus, lemondó hangvételű Grandaddy-lassúk sorában is kiemelkedő, bámulatosan változatos Summer...It`s Gone, az űrhangoktól egy állatfarmig eljutó The Animal World, a ringatózó-lötyögő ritmusú, játékos gitárszólóval ékesített Where I`m Anymore (melyben a „miaú-miaú” vokálok jelzik, hogy megkerült a What Happened? intróban keresett albumcímbeli házicica), a vonósokkal szépen elsimuló This Is How It Always Starts és a záródal, a meglehetősen egyértelmű „sosem térek vissza...” sort ismételgető Shangri-La (Outro) viszont biztosítja, hogy a Grandaddy utoljára is olyan lemezt adott ki, melyet bátran az év jelentős zenei teljesítményei közé lehet sorolni.


9/10