Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Casanova
|
Casanova, 2005 Színes, feliratos amerikai romantikus vígjáték, 108 perc
Giacomo Casanova történetének valahány irodalmi és filmes feldolgozása egyformán fontosnak tartotta kiemelni a híres hedonista kicsapongó életvitelét és filozofikus életszemléletét. Egészen mostanáig!


Ez ugyanis a „Casanova light”, egy kosztümös romantikus komédia, ahol takarékra vették a szexet, a filozófia pedig végképp a háttérbe szorul. Ez a Casanova nem kifinomult élvhajhász sötéten nihilista gondolatokkal, mindössze egy jóképű csibész, akire buknak a nők. Némi problémája akad is ebből, mert számos pikáns botránya miatt a hatóságok éppen azon vannak, hogy kiutasítsák Velencéből, hacsak nem javul meg. Mivel akkoriban még nem volt arrafelé annyi hülye turista, Casanova úgy dönt, hogy marad, ám alighogy belekezd a javulásba, máris újabb kalandba csöppen! Csakhogy egy tűzről pattant korai feministával akad dolga, aki sosem állna szóba egy szoknyavadásszal, így hősünk kénytelen valaki másnak kiadni magát, ráadásul megjelennek az inkvizítorok is - akikre ugyebár senki sem számít, arra meg pláne nem, hogy ilyen hülyék legyenek!

Vagyis ezt a Casanovát egy percig sem lehet komolyan venni, ami egyrészt jó, mert remek benyögések vannak, és sokat lehet nevetni, másrészt az embernek furcsa hiányérzete támad, és nem csak az elmaradt szexjelenetekről beszélek. Kicsit rossz nézni, ahogy elidétlenkedik az egészet, itt ennek a történetnek a húsba vágó vágyról, a testi és szellemi kielégületlenségről kellene szólnia, és nem a félreértések félresikerült vígjátékáról. Heath Ledger szeretni való, sármos srác, vicces is, de nem a végzet embere, és nehéz mögötte komoly mélységet feltételezni, de úgy tűnik Lasse Hallström (Árvák hercege, Csokoládé) ezúttal valami igazán vidámat és könnyedet akart rendezni. Csak az furcsa, hogy a szereplők közül senki sem néz ki olasznak, leszámítva Casanova többnyire hű szolgáját, pedig őt egy iráni színész játssza!
Vízer
2006.03.02
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.