A sorozatnyitó Törvénytől sújtva után Jarmusch két időrendben következő filmje jelent meg: az Éjszaka a Földön még karácsony előtt, a Mystery Train már az új évben.
Linkek
Kapcsolódó cikkek

A Mystery Train első epizódjában még tetten érhető a korábbi Jarmusch-művek amatőrfilmes bája: lassú kocsizások lepusztult külvárosi utcákon, sztoikus nyugalom, csend, minimalista színészi játék. A Törvénytől sújtva elejének hármas osztása (három karakter útja egy börtöncella felé) után a Mystery Train három különálló sztorit kapcsol össze lazán egy lepukkant memphisi szálloda és egy reggeli pisztolylövés köré. Egy japán fiatal pár Elvis-emlékhelyeket keres, egy olasz özvegy és egy zűrös amerikai lány egy szobába kerül, egy angol vagány pedig a slamasztikába cimboráival egyetemben. Mellesleg érdekes eljátszani a gondolattal, vajon a Törvénytől sújtva folytatását látjuk-e, hiszen Nicoletta Braschi annak a végén éppen öszejött Roberto Benignivel, itt meg a férje halála után készül elhegyni az országot, Tom Waits pedig ugyanolyan rádiós lemezlovasként szólal meg mindhárom epizódban, mint amilyet a korábbi filmben játszott. ****

Kiadás:
A Mokép sorozatának ízléses, egyengrafikájú borítóján kivételesen nem kelt könnyfakasztó hatást a korhatár fekete táblácskája. Az extrák mindkét lemezen Jim Jarmusch filmográfiája és a most megjelenő sorozat három filmjének előzetese. *Mystery Train (16)
1989 amerikai filmszatíra Hossz: 107 perc
Rendező: Jim Jarmusch
Szereplők: Nagase Masatoshi, Kudoh Youki, Screamin` Jay Hawkins, Cinqué Lee, Nicoletta Braschi, Elisabeth Bracco, Joe Strummer, Steve Buscemi
Kép: 16:9/1,85:1, színes
Hang: angol surround
Felirat: magyar
Night on Earth (16)
1991 amerikai-francia-angol-német-japán filmszatíra Hossz: 123 perc
Forgalmazó: Mokép
Rendező: Jim Jarmusch
Szereplők: Gena Rowlands, Wynona Rider, Giancarlo Esposito, Armin Müller-Stahl, Rosie Perez, Isaach De Bancholé, Béatrice Dalle, Roberto Benigni, Paolo Bonacelli, Matti Pellonpää, Kari Väänänen
Kép: 16:9/1,78:1, színes
Hang: angol/francia/olasz/finn surround
Felirat: magyar
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek



