Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Korai Öröm: 2005
|
olvasói:
(0)
(1G Records)

A legutóbbi nagylemez, a Sound & Vision – 2001 megjelenése óta csak egy remixalbum (Reflected) látott napvilágot a Korai Örömtől, de az időközben eltelt négy évet gyakorlatilag végigkoncertezte a zenekar, ahogy kell. Azért a stúdióban sem állt le a munka, így még 2005-ben a boltokba kerülhetett a hagyományosan csak évszámmal jelölt új anyag.


Kilenc szám, egyórányi zene, természetesen számcímek ezúttal sincsenek, a borítón két Velorex parkol a verőfényben, belül pillanatképek egy sokat koncertező csapat életéből, Sámán Kóla és Korai tetkó. A felállás maradt a régi, illetve egy gitárossal bővült az Üllői Úti Fuck-vezér Szántó Faszi személyében, így még sűrűbb lett a folyamatzene. A zenekar önmeghatározása itt több szinten is helytállónak látszik, hiszen amit játszanak, az tényleg a leginkább egy soha véget nem érő, de folytonosan változó, formálódó számnak tűnik. Másrészt ez a lemez nagyjából azokkal a hangszínekkel, hangzásokkal indul, amelyek már az előző albumról ismerősek lehetnek. A középtempós kezdőszám angol szövegét Harcsa Veronika énekli, aki nemsokára egy önálló smooth jazz albummal debütál, de ismerős lehet a My Rocky Mountain anyagával koncertező Erik Sumo Band élő felállásából is. A következő majd` hét perces darab lassan indul, de a közepétől jelentősen begyorsul (ebben a dalban a bolgár népzenét elektronikával ötvöző Trigrad két énekesnője, Nevena és Vladislava hallható). A harmadik szám szintén az előző albumról ismerős gitártémával kezdődik, amit aztán jól megvariálnak, némi metálos riffeléssel, raggával és afrikai motívumokkal is feltupíroznak. A következő felvétel dorombbal színesített breakbeat, sok billentyűvel, talán ez az egyik legerősebb tétel a korongon, bár a gitárszólóból elég lett volna kevesebb is. Az ötödik szám egy gigantikus dorombszóló fuyara alapra. Utána egy lassabb gitáros matéria következik, Weöres Sándor Kínai templom című versének részletével: ihletett darab, itt van együtt leginkább a zenekar. Az irodalom a későbbiekben is jelen van, a nyolcas számban Arany János-, a kilencesben Carlos Castaneda-idézet hallható. Bónuszként pedig egy kisfilmet is kapunk, egy road movie-t, amiben a zenekar tagjai három Velorex segítségével Szibériából Budán át egészen Cyberiáig zarándokolnak.


8/10
suefo
2005.12.23
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.