Az alacsony költségvetésű, fekete-fehérben forgatott, igen sajátos anti road-movie (nincs út, csak mocsár, nincs autó, csak rozoga ladik) három főszereplője börtöncellában ismerkedik, majd szökik közösen. A lányokat futtató Jack (John Lurie), a helyi rádiós DJ Zack (Tom Waits) sorsa közös: ártatlanul sínylődnek, mindkettejüket csúnyán bepalizták. Cellatársuk, az olasz, az angolt csak törő Bob (Roberto Benigni) viszont igazi gyilkos - legalábbis papíron (menekülés közben dobta fejbe ükdözőjét a fekete 8-as billiárdgolyóval). Ők szöknek együtt, majd vándorolnak, hogy végül megmeneküljenek.

A kurta történet önmagában nem tette volna ma is érvényes, kultikus erejűvé az alkotást, ehhez kellettek a rendező azon erényei, melyek azóta is jellemzik filmjeit - a hétköznapi apró-cseprő ügyek észrevétlen előtérbe helyezése, a film cselekménye és az árnyalt jellemábrázolás következtében adódó kérdések tudatos lezáratlansága - mellett három, a filmvásznon addig széles körben ismeretlen arc csodálatosan ellenpontozott játéka. A film zenéjét is szerző Lurie, a betétdalokat is éneklő Waits fád, megkeseredett alakja mellett az Amerikában először járó Benigni harsány, életvidám játéka még inkább kiemelődik. Bob és a körötte levő világ kontrasztja teszi egyértelművé Jarmusch szándékát: modern tündérmesét látunk.

Míg a Törvénytől sújtva Jarmuschnak a független amerikai filmesek fősodrába emelkedésének legfontosabb állomása, addig a Tom Jones a kurta és rövid életű angol Free Cinema sajátos összegzésének tekinthető. Tony Richardson rendező a film elkészültekor, 1963-ban már túl van két legjelentősebbnek mondott alkotásán, a Dühöngő ifjúságon és A hosszútávfutó magányosságán.

Henry Fielding a XVIII. század közepén írott regényének filmváltozata forgatókönyvét úgyanaz a John Osborne írta, aki a Dühöngő ifjúság szerzője is. A rendező és író párosa olyan mesterművet alkotott, mely annak ellenére is élvezhető 45 év múltán, hogy egyetemi szemináriumok tárgyává vált.

A Tom Jones nem tud kanonizálódni, mert épp ez a legfontosabb benne: nincsen egyértelmű, tiszta erény, nincs egyértelműen követendő filmes stílusirányzat, és bizony sosem tudható, hogyan érdemes egy történetet elmondani. A klasszikus börleszkként induló, szédítő tempójú film a melodramatikus szerkesztésmóddal éppúgy kísérletezik, mint a legjobb pillanatokban döbbenetes erejű dokumentarizmussal.

Ha a rejtélyes körülmények közt született, a nagybirtokos által örökbe fogadott, vidám, ám meglehetősen kicsapongó Tom (Albert Finney fiatalon, Poirot-bajusz nélkül) történetét nem is lehet komolyan venni egy pillanatig sem, az alkotók szándékát annál inkább. A tudatosan felépített stíluskavalkád legszórakoztatóbb eleme kétségtelenül a szereplők időnkénti kikacsintása a kamerára, vagyis a nézőre. Senki se feledje: filmet látunk, játékot, jóízű mesét.

Down by Law
1986 amerikai filmszatíra Hossz: 107 perc Forgalmazó: Mokép Kép: 16:9/1,78:1, fekete-fehér Hang: magyar, angol surround Felirat: magyar Extrák: Nagyon izgi, új dimenziókat is feltáró kimaradt jelenetek; interjú Robbie Müller operatőrrel; audiokommentár helyett (Jarmusch meg nem nézné a filmet újra) a rendező hosszas telefonbeszélgetései a három főszereplővel, ez sajnos felirat nélkül; a teljes filmzene; Jarmusch minibiográfia. ***

Tom Jones
1963 angol kalandfilm Hossz: 123 perc Forgalmazó: InterCom Kép: 4:3/1,66:1, színes Hang: angol, német sztereó Felirat: magyar + 2 nyelv Extra: Előzetes. ***