Az 1928-as születésű Burt Bacharach, aki karrierjét még Marlene Dietrich zongoristájaként kezdte, a poptörténelem egyik legnagyobb Mestere. Ő az easy listening pop királya, akinek dalaiért olyan előadók álltak sorba, mint Tom Jones, Aretha Franklin, Dionne Warwick vagy Dusty Springfield. Fénykorában, a hatvanas-hetvenes években – Hal David szövegíróval közösen – írt vagy két tucat olyan tökéletesen elegáns szerelmes számot, amelyből egy is bőven elég lett volna az örökkévalósághoz. Az Oasis-vezér Noel Gallagher egyszer például valami olyasmit nyilatkozott, hogy boldogan halna meg, ha valaha egy fele olyan jó számot írna, mint a This Guy`s In Love With You, de a White Stripes is az I Just Don`t Know What To Do With Myself című Bacharach/David-szerzemény rockfeldolgozásával aratta egyik legnagyobb sikerét. Az amerikai dalszerző sok évnyi szünet után most új albummal tért vissza, amelyben teljesen új oldaláról mutatkozik be. Bacharach fő témája 2005-ben nem a szerelem, hanem a politika és a világ jelenlegi aggasztó állapota.

Burt Bacharach közel hat évtizede van a popbizniszben, ezalatt volt hidegháború, vietnámi háború, Öböl-háború, gazdasági- és olajválságok, de ő eddig egyszer sem érezte szükségét annak, hogy protest songokat írjon. Hát most úgy gondolta, eljött ennek is az ideje. „Büszke vagyok a munkámra, és örülök, hogy ezúttal nyíltan és őszintén kifejezhetem az érzéseimet, anélkül, hogy valaki rám szólna, hogy `ez nem hangzik slágeresen` vagy `ezt nem fogják játszani a rádiók`” – írja a szerző a CD-füzetkében, talán magyarázatképp. Bacharach tehát az új lemezén az iraki háború és a Bush-kormányzat ellen tiltakozik, ráadásul a borítón úgy néz ki, mint Frank Drebin hadnagy. És még csak nem is ez a legmeglepőbb húzása, hanem az, hogy egyik közreműködő partnere nem más, mint a szupersztár hiphop producer, Dr. Dre (Eminem és 50 Cent futtatója pár kortárs ütemmel segít be, például a Danger című dalban). Persze nem ő az egyetlen segítőtárs, hiszen itt van még a relatíve új csillagnak számító Rufus Wainwright (Go Ask Shakespeare) és a régi haver, Elvis Costello is (Who Are These People). Bacharach a dalszerzés mellett magára vállalta a szövegek nagy részét, sőt a Please Explain és Where Did It Go című dalokban ő maga énekel (ilyet korábban nagyon ritkán csinált).

Az At This Time album dalai kellemesek, nyugodtak, lazák és elegánsak, vonósokkal, szaxofonnal, trombitával perfektül hangszereltek. Viszont sajnos távolról sem olyan jók, mint amilyeneket fénykorában írt. Hiányzik mellőle a szövegíró Hal David, hiányoznak mellőle a klasszikus előadók, akik igazán tökéletesen tudták tolmácsolni a számait, és legfőképpen hiányzik a dalokból az a jellegzetes bacharachos sárm, ami annyira ellenállhatatlanná tette a korábbiakat. Ezt a lemezt a dalszerző magának csinálta, ez most tényleg a saját balhéja. Ettől függetlenül igenis meg lehet szeretni ezt az albumot, csak meg kell dolgozni érte: legalább hat-hét meghallgatás szükséges, mire sikerül elkapni a fonalat. Aki erre nem hajlandó, az is legalább értékelheti azt, hogy Bacharach 77 évesen is mer új dologba fogni és akárhogy is nézzük, ezen a lemezen kitalált egy új stílust. Már csak az kérdés, mi lehet ennek a neve? Easy protesting? Háborúellenes chill out? Pacifista lounge?


7/10