2005 elején ott hagytuk abba Kanye West történetét, hogy ő a mainstream hiphop pillanatnyilag legünnepeltebb producer-előadója. Nos, a helyzet változatlan vele kapcsolatban, így év vége felé is. Az első albuma óta biztos kézzel húz elő új neveket, vagy dob köztudatba eddig a háttérben dolgozókat (John Legend, Shyne, Com'ron, Consequence), és persze továbbra is mindenki (Common, Mariah Carey, Lil' Kim, Brandy, Lauryn Hill stb.) vele akar lemezt készít(t)e(t)ni. Kanyének a rengeteg bérmunka mellett volt ideje a saját új korongjára is, mely gyakorlatilag egyenes ági folytatása a bemutatkozásnak, ám ezúttal már egy fokkal kevésbe hatásos.

A produceri munka terén egy meglepő választás folytán a korábban például Rufus Wainwright és Fiona Apple mellett, mostanában filmzenéken (Punch Drunk Love, Eternal Sunshine Of The Spotless Mind, I Heart Huckabees) dolgozó Jon Brion segédkezett Westnek, s bár néhányszor eljutottak együtt zseniális pillanatokhoz, többször viszont sajnos a míves középszernél marad a produkciójuk. Kanye továbbra is ügyesen - bár nem kiemelkedően ügyesen - hömpölygeti a rímeket, és továbbra is nagyon jól megy neki a hangminta alapú, soulos, fúvósdús, slágeres zenék készítése, a sokszor idegesítő +pitch megoldásokat most üdítően visszább szorította (bár egy felesleges, hosszú lassítás így is becsúszott), és egyértelműen a soulos, Brionnal támogatott nagyzenekaros hangszerelés fele vette az irányt. Ettől viszont valahogy elszállt a zenéből a tökösség, a basszus nem akarja levinni a fejünket, és az sem segít egy hiphop lemeznek, ha túl komolykodó, túl monumentális a megszólalása. Bár rengeteg a sztárvendég (Brandy, The Game, az Oscar-díjas Ray Charles-alakítását ide is áthozó Jamie Foxx, New York két átellenes oldaláról Jay-Z és Nas, fehér kakukktojásként pedig Adam Levine, a Maroon 5 frontembere) és majdnem mindegyik felvétel alkalmas lenne kislemezslágernek, ezúttal mintha kevesebb lenne az igazán karakteres szerzemények száma (az Addiction és a Gone jut legközelebb a soul-hiphop csúcskategóriához, továbbá a Shirley Bassey leghíresebb James Bond-betétdalára épített Diamonds From Sierra Leone elektrósabb verziója üti meg az úttörő tartományt).

A végeredményt hallgatva mintha egy soul-hiphop mestermű, egy What's Going On kaliberű konceptlemez megalkotása lett volna cél, ám ha ez így volt, akkor bizony sikertelen a vállalkozás. Ha viszont kevésbe vagyunk nagyigényűek, akkor elégedettek lehetünk így is, hiszen jó kis album a Late Registration, tele van szociális érzékenységgel, pozitív üzenettel, és igazán kellemes hallgatni.


8/10