Kattints a fotókra!

Terence Vance Gilliam 1940-ben született az Egyesült Államokban, majd a hatvanas években Nagy-Britanniában talált munkát (így megúszta a vietnámi behívót is), és ő lett az őrült angol humor szinonimájává váló Monty Python csoport amerikai kakukkfiókája, aki karikaturistából és animátorból a legnevesebb játékfilmes rendezők közé tudott avanzsálni. Pályája ellentétes pólusok között oszcillál: Amerika és Anglia között, Disney és a kelet-európai animáció között, Hollywood és a művészfilm között, a nagy költségvetés és a kalandorakciók között, múlt- és jövőbéli fantáziavilágok között. Orson Welleshez méltó karakter, óriási vitalitással, nagy szívvel, hatalmas képzelőerővel, jelentős sikerekkel (Időbanditák - 1981, Brazil - 1985, A Halászkirály legendája - 1991, 12 majom - 1995) és néha gigászi kudarcokkal (az 1988-as Münchausen báró kalandjai csak sima kereskedelmi bukás volt, de The Man Who Killed Don Quixote című projektje az utóbbi évek legkatasztrofálisabb filmes vállalkozásának bizonyult - viszont a félbemaradt forgatást megörökítő Lost In La Mancha, melyet 2002-ben a budapesti Titanic Fesztivál közönsége is láthatott, az utóbbi évek legizgalmasabb mozis témájú dokumentumfilmje lett!).

A Grimm testvérek figuráját grimmi mesevilágba helyező új szuperprodukciója is nagy nehézségek és huzavonák közepette, két éven át készült, s mire végre bemutatták, a rendező már megvolt jóval kisebb költségvetésű Tideland című következő filmjével is, melyet „az Alice Csodaországban és a Psycho keveréke” definícióval jellemez (annak a premierjét 2005 szeptemberében tartották a Torontói Filmfesztiválon). A Grimm budapesti díszbemutatójára Terry Gilliam - igazi excentrikus szürrealistaként - egy kék Trabantban érkezett az Uránia mozihoz. Az alábbi beszélgetésre is ott került sor, néhány órával korábban.



- A Káosz Kapitány becenév mikor és hogyan ragadt rád?

- A Lost In La Mancha című filmből jön. A rendezőasszisztens nevezett így engem abban a dokumentumfilmben. Azóta nem dolgozik velem többet (nevet). Poénból mondta, de rajtam ragadt. Nagyon veszélyes viccelődni egy filmben, mert a dolgok hirtelen végleges tényként rögzülnek. De azt hiszem, mindenki tudja, hogy tényleg van bennem valami, ami folyton tönkre akarja tenni a rendszert.

- A te nevedhez fűződnek a Monty Python`s Flying Circus sorozat animációs betétei. Ezeken látványosan érezhető volt a hatvanas évekbeli lengyel animáció hatása.

- Igen, a lengyelek. Főleg Walerian Borowczyk. Ő elképesztő, hihetetlen! (sebesen csettintget a szájával és hadonászik a kezével, a stop-animációs technikára utalva). A csehek is nagy hatással voltak rám, Jan Svankmajer és az az egész szürrealista világ. De mindez keveredett nálam Disney-hatásokkal is. Merthogy szerettem a Disney-rajzfilmeket is, mikor fiatalabb voltam, aztán később megismertem a kelet-európai animációt is, és végül valahol a két világ között találtam meg a helyem.

- Te vizuális típus voltál a Monty Pythonban, szemben a többiekkel, akik inkább a nyelvi humor emberei. Az első mozifilmetek, az általad és Terry Jones által közösen rendezett Gyalog-galopp idején is megvolt köztetek ez a hasadék?

- Igen, és nehézkessé is tette a dolgot. Mikor elkezdtük rendezni a filmet, a kissé zavaros kezdés után végül hátul maradtam a kameránál, és a film vizuális kidolgozásával törődtem, míg Terry Jones foglalkozott a többiekkel - mivel nekem akkor már nehezen ment a többiekkel való közös munka. Túl sok éven át dolgoztam papírdarabokkal, frusztráltnak éreztem magam emiatt.

- Rendezőként miért és hogyan kötöttél ki épp a fantasy és a kosztümös filmek fura keverékénél? Ez szinte a védjegyeddé lett, még az olyan „valós” mai világban játszódó történeteknél is, mint például A Halászkirály legendája.

- Felteszem, azért alakult így, mert eszképista vagyok. Sokkal nagyobb buli teremteni egy világot, mint az adott mai környezetben dolgozni. Furamód számomra nehezebb is újrateremteni a mai világot, a kortárs környezetet. Úgy érzem, hogy amint egy másik korba, egy másik időbe kerülök (megkönnyebbülten fujtat egy nagyot), a képzeletem hirtelen meglódul, rögtön jobban működik. De ha mai környezetben csinálom a filmet, akkor minden részletet abszolút pontosan el kell találni, mert mindenki tudja, hogy hogyan néz ki a mai világ. Ez engem valahogy túlságosan is lehatárol. Ha egy másik korba vagy helyre menekülök, akkor elvonatkoztathatok ezektől a dolgoktól, de attól persze még kommentálhatom a mai világot, ha más kosztümökbe öltöztetve is.

- 1998-ban a hatvanas-hetvenes évek fordulójára utaztál vissza, és vászonra vitted Hunter S. Thompson Félelem és reszketés Las Vegasban című kultuszkönyvét, tele őrült kábítószeres víziókkal. Kipróbáltál ehhez bizonyos drogokat?

- Abban az időben azt terveztem, hogy ha befejeztük a filmet, kipróbálom az LSD-t. Merthogy előtte még sosem próbáltam. De végül nem került rá sor, szóval azóta sem. Amúgy nem drogozom, nincs rá szükségem, hiszen már így is elég sok rossz kemikália került a szervezetembe.

- A Grimmben Matt Damon és Lena Headey egy varangyos béka hátát nyalogatják!

- Általában nem kérek olyat a színészeimtől, amire én ne lennék hajlandó. A varangyos béka esetében én nyaltam meg elsőként, hogy mutassam Matt és Lena számára is, hogy biztonságos.

- A nyalásnál az egy igazi, élő béka volt?

- Igen, és még mindig él. Boldogan, amíg meg nem hal.

- Lena Headey-nek a békanyalás mellett nyulat nyúzni is kellett.

Kattints a fotókra!

- Egyik reggel kimentünk Prágában a szabadtéri díszletek közé, hogy megtanítsák neki, hogyan kell nyulat nyúzni. Ott várt már minket egy döglött nyúl, és egy ember megmutatta nekünk, hogyan kell nyúzni meg belezni. De Lena nem akarta megtanulni, merthogy ő vegetáriánus. Viszont volt ott egy másik, még élő nyúl, ami arra várt, hogy... (nyekkenő hangot ad ki), de Lena felkapta, a védelmébe vette, és onnantól kezdve az egész forgatás alatt vigyázott rá. A jelenethez műnyulat használtunk, de a lényeg az volt, hogy Lena meggyőzően el tudja játszani azt, hogy a nyúzás nem okoz neki problémát. Nekem nem volt vele problémám, Lenának volt...

- Te magad végül is nyúztál nyulat a forgatás alatt?

- Nem, hagytam, hogy egy profi csinálja, és mutassa meg Lenának, hogyan kell.



„A mese egy túlélési gyakorlat” - tovább az interjú 2. részéhez >>