Estelle Swaray 1980-ban született London nyugati részén és ott is nőtt fel. Aki esetleg még jobban el akar merülni az énekesnő felcseperedésének részleteiben, annak érdemes az albumot nyitó 1980 című első slágerdal szövegét tanulmányoznia. Aki erre nem érez affinitást, annak álljon itt röviden a történet: Estelle-t érték családon belül rossz hatások (a nagybácsik és a tesók ingajáratban közlekedtek az otthon és a börtön között), kicsit furcsa volt a családi költségvetés (a kaján gyakran spóroltak, de Nike cipőre mindig jutott), és voltak felhőtlenül boldog pillanatai is a gyermekkornak (például amikor már a srácok is érdeklődni kezdtek iránta). Estelle tehát sikeresen felnőtt, beérett és elkezdett mozogni az angol hiphop színtéren, sőt a UK Hip Hop Awards gáláján három egymást követő évben is a legjobb női előadónak választották a rapperként és énekesnőként egyaránt kompetens lánykát.

Ezek után persze nagy várakozás előzte meg az első albumot, de Estelle-t nem kellett félteni. A hölgy egyik erénye, hogy sokoldalú. Az egyik kislemez borítóján hiphop szerkóban feszít, a másikon már előkerül a miniszoknyás kosztüm. Így van a zenével is, jól áll neki a funky, a soul, a hiphop, a Motown-soul, az R&B, a régi és új iskola egyaránt. Míg kolléganője, Jamelia csak „a birminghami Beyoncé”, addig Estelle egyszerre lett „Britannia válasza Mary J Blige-ra”, „az új Lauryn Hill” és – ebből sejthetően – „az idei Ms. Dynamite” (ez utóbbi kitétel természetesen 2004-re vonatkozott). Talán a lemezének is az az egyetlen hibája, hogy néha túl sok mindenki akar lenni egyszerre. A Don`t Talk szexi kórusa eléggé Destiny`s Child-os, a Dance Bitch meg nem csak a címében Missy Elliott-utánérzés. Ezekkel a számokkal amúgy persze nincs különösebb baj, de Estelle mégiscsak akkor a legjobb, amikor nem ilyen látványosan kopíroz. A Free című dal talán a legjobb dolog a lemezen: a gitár, a refrén, a tapsolás és a vendég Megaman (a So Solid Crew egyik MC-je) egyaránt zseniális benne. A Go Gone és az I`m Gonna Win című számokra még annó a Motown kiadónál is csettintettek volna, a Maybe relaxációs beatje pedig kifejezetten kellemes.

Estelle tényleg tud énekelni, önbizalma, bátorsága megfelelő, viszonylag ügyesen kerülgeti a hiphop sabloncsapdáit és a felhasznált hangmintái sem túl pofátlanok. Most még csak B-girl, de hamarosan az A kategóriába kerülhet.


8/10