Az Erik Sumo-történet még 2002-ben kezdődött, amikor egy régóta fiókban fekvő szám szétküldözgetett demójára ráugrott a stuttgarti Pulver kiadót igazgató Dublex Inc. Ebből végül egy elég sikeres maxi született két számmal (Just A Woman, Pretty Nu!) és azok egy-egy remixével. Játszotta őket boldog-boldogtalan és különböző tánczenei listákon is jól szerepelt, így a folytatás sem volt kétséges. Az azóta eltelt időszakban hősünk főleg remixeket készített Keyserrel és Shurikennel a Crate Soul Brothers név alatt, olyan elismert kiadóknál, mint a Disorient, a Crippled Dick Hot Wax vagy a Cosmic Sound. 2005-ben már több kiadvánnyal is jelentkezett, Haze-zel közösen kiadtak egy maxit az olasz Ohm Recordsnál, de besegített a veszprémi Easylifenatural kislemezébe is, ami Nagy-Britanniában a Wah Wah gondozásában jött ki. Júliusban aztán megjelent a második pulveres Erik Sumo-maxi The Real Moustache címmel, ami felfogható a My Rocky Mountain előfutáraként is, hiszen három számot találunk rajta az album anyagából.

Hálás dolog, ha az embernek zenekara van, hiszen egy magányos producer általában a talált hangokból dolgozik, vagy ha bevillan neki egy ötlet, akkor keres valakit, aki feljátssza, elénekli, satöbbi. Itt a zenésztársak – az Erik Sumo Band – segítségével, egy sokkal komplexebb valami született: a My Rocky Mountain album minden számban jól hallatszik az együtt gondolkodás, a közös munka ajándéka, az a csavar, amivel egy teljesen egyéni hangzást és hangulatot tudott létrehozni a csapat. Spagetti-western és balkáni hangulatok, downtempo, nu jazz és sanzon keveréke, amit sampling nélkül, tisztán saját hangokból raktak össze. A zenekar tagjai, a multiinstrumentalista-énekes Tövisházi mellett Farkas Zoltán, Pápai István, Dudás Zsombor és Balahoczky István, valamint a két ellentétes pólusú énekesnő, a dzsesszes-soulos témáknál Fábián Juli, az elvontabb dalokban pedig a tőle megszokott „fiktív nyelvvel” dolgozó Kiss Erzsi igazán büszkék lehetnek a végeredményre. A három feldolgozás (Gershwin Summertime-ja, a Taxi című 1970-es olasz varietédal egy motívumának továbbgondolása, illetve a Csillag vagy fecske című Kispál és a Borz-dal zenéjének leginkább a Bregovic-féle Arizonai álmodozók filmzene stílusával rokonítható átértelmezése) mellett a saját számok is nagyon meg vannak írva, külön-külön is működnek, de minden további nélkül állnak össze egységes egésszé, albummá, amit az ember szívesen hallgat végig – és ez manapság nem túl gyakori.

Kedvenceket kiemelni elég nehéz feladat, hiszen a sokszínű anyagból mindegyik másért és más módon tetszhet. A Friday I`ll Be Dead énekdallama például akár egy Amorf Ördögök-dalé is lehetne. A maxiról már ismert The Real Moustache-ban Kiss Erzsi hátborzongató éneke emeli magasabb dimenziókba az egyébként is nagyon erős spanyolgitáros, bendzsós tánczenét. A Sirens Of The Dead Sea-ben a repetitív, house-ba hajló ütemekre ráúszó gitár, majd a váltás utáni népi hangulat koncerten valószínűleg nagyot üt majd, ahogy az utána következő címadó My Rocky Mountain elektronikával és elektromos gitárral díszített sanzon-popja is. Aztán ott van a Left My Heart In The Saloon, ami egy Becket idéző barkács-pop dal, a legvégén pedig a nyolcperces Babyfoot Is Off Today, ami nagyon szépen zárja az albumot.


9/10