A brit író, Douglas Adams eredetileg rádiójátéknak indult, majd könyv- és tévésorozat, számítógépes játék, színielőadás és képregény formájában is hódító szatirikus sci-fije, a Galaxis útikalauz stopposoknak bő két évtized késéssel végre a filmvászonra is eljutott. Szerencsére addigra nemcsak a filmes technikák fejlődése ért el a szükséges szintre, de egy azokat mesterfokon és szellemesen használó rendezőt is találtak a brit Hammer & Tongs kollektívához tartozó Garth Jennings személyében, akinek nevéhez olyan zseniális díjnyertes videoklipek fűződnek, mint Fatboy Slim ötperces evolúció-története (Right Here, Right Now), az Eels répaklónozása (Last stop This Town), a Supergrass bábelőadása (Pumping On Your Stereo) vagy a Blur vándorló tejesdobozának története (Coffee & TV). Első játékfilmjéhez Jennings zeneszerzőnek a szintén brit Joby Talbotot kérte fel, akinek szintén ez az első mozifilmes munkája, pedig nem számít kezdőnek: 1994 óta a Divine Comedy összes lemezén közreműködött (előbb fúvós hangszereken, majd billentyűsként és hangszerelőként lett a dalszerző-frontember Neil Hannon fő segítőtársa), dolgozott Michael Nyman, Tom Jones és a Travis együttes számára, a Brit Filmintézet felkérésére alkalmi aláfestő zenét írt A bérlő című Hitchcock-némafilmhez és számos tévéprodukcióhoz készített díjnyertes zenéket.

A Galaxis útikalauz stopposoknak filmzenéjével is briliánsat alkotott, az easy listening/exotica ihletésű kompozícióktól a metronomikus szintetizátordarabokon át a John Williams-i monumentalitásig, sőt egy templomi himnuszig bezárólag! Továbbá írt két betétdalt is: a Monty Python-slágerekhez méltó So Long & Thanks For All The Fish című delfines főcímdal a musicalkórussal, kislányhanggal és operaénekesnővel felvett verzió mellett a végefőcím alatt Neil Hannon elegáns előadásban is elhangzik, a Hannon mellett Travis-tagokat is felsorakoztató Vote Beeblebrox című választási himnuszban pedig azt is halljuk, amint Zaphod Beeblebrox, a Galaxis idióta elnöke, akit a színészfenomén Sam Rockwell saját bevallása szerint George W. Bush és Freddie Mercury keverékeként mintázott meg, beszédet intéz az ünneplő tömeghez: „Csak azt az szeretném mondani... tudják... amit az elnökök szoktak mondani... emberek neveit, szabadságot... nem is tudom... demokráciát, ilyesmiket... hehe... húúú!” Ez utóbbi szám sajnos nem került be a filmbe, de a filmzenealbumon szerepel bónuszként, akárcsak a Reasons To Be Miserable (His Name Is Marvin) című elektro-pop táncdal, melyben Stephen Fry, a film narrátora Marvin, a paranoid android történetét meséli el. Emellett halljuk a lemezen az eredeti 1981-es tévésorozat főcímzenéjéül szolgáló Journey Of The Sorcerer című western hangulatú instrumentális Eagles-szám átdolgozását is, továbbá három régi felvételt: Betty Wright és Al Green egy-egy soul slágerét a hetvenes évekből, és egy füttyögős Bacharach/David-szerzeményt Perry Comótól 1958-ból. A film egyik főszerepét alakító amerikai rappertől, Mos Deftől azonban nem hallunk semmit.


8/10