(Mole / CLS)
Van úgy, hogy egy áttörést hozó, nagysikerű album után sokáig kell várni a folytatásra, és ilyenkor az idő múlásával párhuzamosan nő a csalódás esélye. A Stereo MC`s-nek kilenc év kellett a Deep Down And Dirtyhez, a Prodigynak hét az Always Outnumbered, Never Outgunnedhoz, az UNKLE-nak bő öt a Never, Never, Landhez, de a Shallow And Profound albumot öt és háromnegyed évvel követő második albuma révén már az 1980-as születésű Fogarasi László, azaz Yonderboi is bevonult ebbe klubba. A Splendid Isolation azonban egyáltalán nem okoz csalódást – az említett UNKLE-lemezhez fogható nagyigényű konceptanyag sok énekes közreműködővel és filmes idézettel. A legelső lemezkritika - és az albumhoz kapcsolódó legelső interjú - itt az est.hu-n olvasható.

Ezzel el is jutottunk a lemez magját képező, öt angol nyelvű énekes szám alkotta blokkhoz. Ennek keretét a Szűcs Krisztián által énekelt dalok adják, szám szerint három, ami soknak is tűnhetne, de Yonderboinak sikerült az énekesből teljesen más, finomabb előadásmódot kihoznia, mint amit az az anyazenekarában, a Heaven Street Sevenben, vagy a Neóval (Lo-Tech Man, Hi-Tech World) és a Carbonfoolsszal (Poisoned Goulash) közös munkáiban használt. A trombitával színezett Badly Broken Butterflies és People Always Talk About The Weather nagyszerű, karakteres számok (az előbbiről akár az UNKLE Ian Brownnal készült dalai is eszünkbe juthatnak, míg a bluesos gitártémára épülő utóbbi egy könyedebb, elevenebb, slágeresebb darab), a már a Shallow And Profound idején is megnyilvánuló Doors-hatást pedig itt egy Jim Morrison-verstöredék, a Love Hides feldolgozása viszi tovább, tiszta zongorahangokkal, sok gitárral és „a szeretet a válaszom” refrénnel (ennek a remekül sikerült adaptációnak kulcsszerepe lehet az album nemzetközi fogadtatásában). Szintén jól sikerült feldolgozás a hetvenes évek végi Dire Straitstől kölcsönzött Follow Me Home, melyet az első albumról és a Yonderboi Quintet koncertjeiről már ismert énekesnő, Kutzora Edina ad elő, a „come on woman” sort „come on man”-re, sőt a föderatív „come on people”-re váltva (ebben a számban a lemez munkálatait segítő holland sztárproducer, Tom Holkenborg, azaz Junkie XL is közreműködik gitáron). A legjobb dal azonban az énekes blokk szívében elhelyezett Were You Thinking Of Me?, ahol az Amber Smith együttes frontembere, Poniklo Imre egy saját maga által írt szöveget énekel: az Interpol zenei világával rokonságot mutató baljós verzék itt egy lendületes refrénnel váltakoznak.
A lemez hátralévő része a filmzenés hatások jegyében fogant utazás: az energikusan lüktető, majd a közepén ritmust váltó Motor után a groove-os Trains In The Night egy filmszövegidézettel értekezik az élet és film viszonyáról, illetve a művészi hivatásról, a bluesos gitártémát és horrorisztikusra modulált éneket használó Soulbitch mintha egy sci-fi lenne a „szellem a gépben” témakörben, a magát lassan vonszoló Before You Snap egy ördögi monológ köré épül, majd visszatérnek a károgó varjak, miközben egy régi magyar filmből Koncz Gábort halljuk az élet nagy kérdéseire isteni választ kereső kisember szerepében. A válasz pedig - amint az már a Doors-feldolgozásból is kiderült - nem más, mint a szeretet, és ezt a záró Even If You Are Victoriousban a Legendary Pink Dots frontembere, Edward Kaspel is megerősíti, amikor - szintén egy filmből idézve - Jézus Júdáshoz intézett szavait ismételgeti: „Még ha győzedelmeskedsz is, te magad tele vagy méreggel. Meg kell törni a gonosz láncolatát... Szeretettel.”
9/10
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek