(Sanctuary / Sony BMG)
Itt az est.hu-n már többször - például az esseni koncertbeszámolónkban is - elhangzott, hogy a D12-ben Eminem feka haverjai közül a zuhanyzósapkás dagadék, Bizarre az egyetlen, akinek szólóban is van esélye. Már a My Band című megaslágerben is fenyegetőzött, hogy ő lesz a frontember, és most tényleg megjelentette szólóalbumát, melyen Eminem és a D12 csak vendégként bukkan fel.

Bizarre (szül. Rufus Johnson, 1976), akinek volt már 1998-ban egy Attack Of The Weirdos című underground EP-je, most első szólóalbumával is megpróbálkozik, de sajnos kiderül, hogy a D12-ben csak a relativitás emelte őt ki szerény képességű cimborái közül, ahogy Mel C is csak a Spice Girlsben tűnt a legjobb hangú tehetségnek. Pedig a dolog akár ígéretesen is hangozhatna: ahogy a korai Eminem- és D12-albumok esetében, itt is közérdekű közlemény nyitja a lemezt, majd Bizarre a Gospel Weed Songban arról prédikál, hogy tökéletesen összeegyeztethető irtózatosan betépni és Jézust tisztelni, az Eminemtől kapott Rockstar című kislemezdalban a My Band történetét folytatja, a Ghetto Musicban a spangli mellé csak jófajta fekete zenéket tud elképzelni, a Bad Dayben az Ice Cube-féle It Was A Good Day-t fordítja ki, az I Need A Friendben fegyverrel betör egy családhoz, de végül csak saját magát lövi fejbe, a Porno Bitchesben az OutKast-dumaláda Big Boi a partnere, a Doctor Doctorban Obie Trice, a Hip Hopban a fegyvermániájáról dumáló Eminem, a záró Nuthin` At Allban pedig a maradék négy D12-tag. De ami az együttes felvételein egy-egy versszakba sűrítve frappáns és vicces tudott lenni, az itt egy egész – zeneileg sem igazán ütős – albumra széthúzva bizony nagyon sovány.
6/10
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek