Szinte lehetetlen érdemeinek megfelelően foglalkozni egy 2000 betűs recenzióban Ron Sexsmith munkásságával, pedig nagyon megérdemelne egy hosszabb méltatást, lévén az utóbbi tíz év egyik legihletettebb nótafája, csupa remek és briliáns nagylemezzel. Igazából lehetne azt is mondani, hogy a Retriever a hetedik a sorban, hiszen volt Sexsmith-nek egy saját kiadású anyaga 1991-ben, a Grand Opera Lane (sőt saját kiadású kazettája több is, még korábban), de a hivatalosan megjelentetett albumok közül az 1995-ös címnélküli számít az igazi debütálásnak. A legnagyobb példaképei közé Tim Hardint, Harry Nilssont, Pete Seegert és a Kinkset soroló kölyökképű énekes albumain egyaránt teret biztosít elektromos és akusztikus gitárjainak, billentyűsöknek és a szolidan elektronikus hangszerelésnek (ez utóbbi a Mitchell Froom sztárproducerrel készített korai anyagokra, az említett `95-ös cím nélküli anyag mellett a `97-es Other Songsra és a `99-es Whereaboutsra volt leginkább jellemző), és lemezről lemezre bővítette a hangszerparkot és megszólalását. Énekhangja a romantikus, az emelkedett és a naiv előadás határán táncol, szövegeiben a szerelem mellett főleg emberi vonások, hangulatok, rezdülések kerülnek nagyító alá, de nem áll tőle távol a filozofálgatás és a kisvárosi realizmus sem. A 2001-es Blue Boy némileg rockosabb, feszesebb, míg a Coldplay-vezér Chris Martint is szerepeltető 2002-es Cobblestone Runway némileg lassabb, elektro-akusztikus textúrájú anyag lett, 2003-ban pedig egy ritkaságválogatás jelent meg Sexsmith-től Rarities címmel. Egy ideje már a „felnőtt pop” kategóriába is belefér, de Retriever című 2004-es lemezének középtempós dalai gyermeki kedvességgel melengetik a hallgató lelkét. A Londonban rögzített albumon Ed Harcourt és a Travis ritmusszekciója működött közre, akad egy-egy soulos, rockos kitérő, és - akárcsak a Cobblestone Runaway esetében - most is dicsérhető Martin Terefe elektronikát és nagyzenekart nem megvető produceri kezelése. Az elveszett, tönkrement dolgok iránti melankólia mögül pedig mindig kiérződik az optimizmus.


8/10