A kilencvenes években egyszer sem kellett csalódni Tim Booth formációjában, de a bevezetőben említett 2001-es Pleased To Meet You korong után már csak a karrier csendes, méltó lezárása volt hátra, egy ritkasággyűjtemény (B-Sides Ultra) és koncertlemez (Getting Away With It: Live) formájában. Tim némi pihenő, színészeti tanulmányok és egy forgatókönyv megírása mellett többéves munkával alkotta meg első „poszt-James” anyagát, mely azonban csak félig folytatja ott, ahol a zenekarral készített utolsó lemezek abbamaradtak. Elektromos és akusztikus gitárok összeolvadása, az elektronikus tánczenei megoldások beépítése a struktúrákba, érzelmes, humánus popzene az egyik legihletettebb hang tolmácsolásában – némi újdonsággal. A nyitószám, a Wave Hello szerelmi tematikán keresztül zárja le a múltat és hirdet lendületesen új kezdetet, aztán sorakoznak is a kissé szokatlan, de hallhatóan nagy lelkesedéssel elővezetett darabok. A címadó Bone tablaritmusokkal, fura billentyűs hangokkal ringat, a következő Monkey God pedig szintén ütős dominanciájú és a kiállások után húzós groove-val lendül ismét be. A tabla és az elektronika keveredése a folytatásban is megmarad, a dalok szerkezete pedig sokszor üdítően eltér a hagyományostól, néha egészen gyilkos a gitárhangzás (a vége felé meg a durva basszustorzítás), kár, hogy a béna dobgép-megszólalás egyszer-egyszer belerondít az összképbe. A lemez közepén található ballada-blokk rejti a korong legjobb perceit, a Discover vonós, a Falling Down lebegős-ambientes darab, a kettő között pedig egy zseniális önfeldolgozás kapott helyet. A Fall In Love már a Badalamentivel készített lemezen is a legjobb dalok közé tartozott, de ebben a még csupaszabb, vibrálóbb változatban érzékelteti csak igazán a szerelem „biztonságos partoktól távoli” erejét. Invenciózus, érezhetően lazán kezelt, többnyire remekül sikerült munka.


8/10