Kattints a fotókra!

A rave korszakban indult, de idővel a rockközönséget is meghódító brit tánczenekar másfél évtizedes fennállásának mintegy fele a harmadik és a negyedik album közti várakozás jegyében telt: a szupersztár státuszt meghozó 1996-os Firestarter és Breathe kislemezdalokra támaszkodó 1997-es The Fat Of The Land folytatása csak bő hét év és megannyi mellékvágány (Liam Howlett The Dirtchamber Sessions Volume One című mixlemeze, a táncos Leeroy Thornhill kilépése, Maxim Hell's Kitchen című triphopos szólólemezének sikertelensége, a Keith Flint által alapított Flint nevű punkzenekar kész albumának meg nem jelenése, és persze a Prodigy 2002-es nagy visszatérésének szánt Baby's Got A Temper maxi langyos fogadtatása) után érkezett meg, 2004 nyarán, Always Outnumbered, Never Outgunned címmel.

Bécsújhely, 2005 (fotó: Dömötör Endre)

Bár az albumon a Prodigy két frontembere nem szerepel (Howlett inkább olyan vendéghangokat hívott, mint a rocker-színésznő Juliette Lewis, a hiphop boszorka Princess Superstar, a Ping Pong Bitches electroclash csajai, vagy saját sógora, az Oasis-énekes Liam Gallagher), a koncertekből – amint annak a bécsújhelyi Aerodrome és a nickelsdorfi Nova Rock fesztiválokon jó néhány magyar néző is tanúja lehetett – már a trió mindhárom tagja kiveszi a részét: egy dobossal és egy gitárossal kiegészülve persze az Always Outnumbered, Never Outgunnedról származó dalok (például a Spitfire vagy az Action Radar) mellett a korábbi nagy slágereket (a kötelező Firestarter és Breathe mellett például a Their Law című minimalista-brutalista protest songot, a ráadásban pedig a Smack My Bitch Upot, illetve hangulattól függően az Out Of Space-t és/vagy a Poisont) is előszedik, sőt még néhány kiadatlan számot is elővezetnek.

Mindez már megelőlegezi a sok tologatás után augusztusról szeptemberre, majd végül 2005. október 17-ére csúszott Their Law – The Singles 1990–2005 válogatást, főleg ha annak kétlemezes kiadására gondolunk: a 15 kislemezdalt tartalmazó szimpla CD-vel párhuzamosan ugyanis piacra kerül egy korlátozott példányszámú dupla verzió is, ahol a bónuszkorongon kiadatlan dalok (mint az ausztriai koncerteken is elhangzott Razor és Back 2 Skool című darabok), B-oldalak (No Man Army, Molotov Bitch, We Are The Ruffest stb.), remixek (például a Voodoo People-ből készült Pendulum Remix) és koncertfelvételek (Spitfire, Their Law, Breathe, Serial Thrilla, Firestarter) is szerepelnek. A Prodigy aktuális állapotát tudakoló kérdéseinkre az együttes vezetője, az 1971-es születésű Liam Howlett válaszolt.

- A Prodigy annak idején az „elektronikus punk” besorolást kapta. Érvényesnek érzed ezt még ma is? Tényleg, van neked technós oldalad és punk oldalad, és ha igen, ezek mennyire különülnek el?

- Figyelj, nekem nincs „technós oldalam”, sohasem volt. Nem szeretem a technót. A zene egyszerűen csak az attitűdöm hordozója és azt üvölti: „Ébresztő!!” Ami pedig az „elektronikus punk” meghatározást illeti, azt hiszem, azt egy újságíró találta ki annak idején, de tojok rá.

- A Prodigy visszatérő albumára hét évet kellett várni, márpedig hét év nagyon nagy idő, főleg az elektronikus zenében. Mi történt? Nem jött ihlet az új számokhoz? Megutáltad a zenebizniszt? Megijedtél, hogy nem tudjátok megismételni az 1997-es lemez sikerét?

- Kiégtem a túl sok koncerttől, amit a The Fat Of The Land anyagával lenyomtunk, aztán jött az ihlethiány, aztán jött a stúdiópara – amit csak akarsz, minden összejött nálam. De nem számít, mennyi időbe telik egy lemezt összehozni, amíg jónak hangzik itt a fejemben.

- Mik voltak a célkitűzéseid ennél az új albumnál? Ragaszkodni a nyerő formulához? Felfrissíteni új hangzásokkal? Vagy teljesen új lapot kezdeni?

- Új albumról beszélsz, pedig nekem ez már régi, csaknem kétéves dolog, és most már a következő lemezen jár a fejem. Az Always Outnumbered, Never Outgunned készítésekor nem akartam ismételni önmagam, nem akartam The Fat Of The Land 2-t csinálni. Néhány új szám bátran belevágott az ismeretlenbe, néhány pedig a múltból merített, de ez így van rendjén, így is kell lennie.

- Hány nekifutásra készült el az album? Mi adta a döntő lökést ahhoz, hogy végre be tudd fejezni?

- Az album felvételéhez egy év kellett, ahogy az összes korábbi lemezem esetében is. Volt egy rossz kezdésem 2002-ben, öt számot kukába is dobtam, de néhányat később beolvasztottam más számokba.

Kattints a fotókra!

- Hogyhogy Maxim és Keith nem szerepeltek az albumon? És hogyan sikerült beilleszkedniük utána a számok koncertváltozataiba?

- Úgy döntöttem, hogy ez a lemez személyesebb ügy lesz számomra: egy olyan időszakban született, mikor épp nem turnéztunk, ezért nem Keef és Maxim számára írtam a számokat. Valami nőies, szexi összetevőt akartam csempészni a hangzásba, és ők ezt amúgy sem tudták volna nyújtani. Aztán fogtunk négy-öt számot, miután azok már elkészültek, és visszamentünk velük a stúdióba, hogy átdolgozzuk őket koncertdalokká Keeffel és Maximmal (a Girlsből Maximmal, a Hotride-ból pedig Keith-szel meg is jelent egy-egy remixverzió az adott maxik bónuszdalaként - a szerk.). Jól működött a dolog, az embereknek hallaniuk kell, ahogy ezek a számok különböző új formákba fejlődnek. A Wake Up Call, a Spitfire, a Hotride és a Girls így mind át lettek dolgozva. Az albumnak olyannak kellett lennie, amilyen lett – ez kellett ahhoz, hogy utána tovább tudjunk lépni együttesként. Szükség volt rá, hogy rendezni tudjuk a sorainkat és újra be tudjunk indulni a The Fat Of The Land őrülete után. Úgy gondolom, hogy megadta nekünk azt a mozgásteret, amire szükségünk volt. Tudom, néhány embert megzavart a végeredmény, de végül is mi sohasem voltunk egy hagyományos zenekar, ami követi a lefektetett szabályokat.

- A Their Law válogatáslemez és DVD megjelenése után egy ideig még turnéztok. Utána hogyan lesz tovább?

- Ebben a pillanatban újra együtt vagyunk mindhárman a stúdióban, és már dolgozunk a következő lemezen. Olyan lesz, hogy garantáltan lezúzza majd a fejedet.