A Yes Men ugyan elsősorban a Világkereskedelmi Szervezet (World Trade Organization - WTO) ellen veszi fel a harcot (az egyik leghatékonyabb és leghumánusabb fegyverrel: a nevetés erejével), azért a McDonald`snak is jut egy gigantikus méretű oldalrúgás. 
 
A film két amerikai globalizációellenes aktivista egy projektjének dokumentálása, melynek során a maguk fergeteges módján mérnek csapásokat a WTO-ra. A két fickó egyébként felforgató tevékenysége keretében intézett már támadást a fogyasztói társadalom ellen a Barbie- és GI Joe babák segítségével is, amit a gyerekek viccesnek találtak, a Mattel Corp. viszont valószínűleg nem (részletek a filmben). 
 
Szóval 2002-ben egy több hónapon át tartó projekt keretében a fiúk megszemélyesítették a WTO-t. Készítettek egy honlapot, ami nagyon hasonlított a szervezet hivatalos honlapjára. Különféle más szervezetek azután gyanútlanul e honlapon keresztül felvették a kapcsolatot a két „yes men”-nel, és konferenciákra, előadásokra, tv-interjúkra hívták meg őket, azt gondolva, hogy a WTO képviselőivel léptek érintkezésbe. Andy és Mike pedig minden meghívást nagyon is komolyan vett: gondosan készültek a konferenciákra, előadásokat, Power Point-prezentációkat, szemléltetőfilmeket készítettek, és hivatalosnak hangzó maszlagba csomagolták mondanivalójukat. Azt hitték, már az első alkalommal lebuknak, de legnagyobb megdöbbenésükre, bármilyen szürreális dologról tartottak is előadást, utána a konferenciaközönség udvariasan tapsolt, és semmi sem történt. Ezen felbátorodva egyre hihetetlenebb ötletek megvalósításába kezdtek...  
 
A film jó példája annak az aktivista, pragmatikus politizálásnak, melynek Amerikában komoly hagyományai vannak, de az európai entellektüelek szeretik visszautasítani és alkalmanként káros és hazug didaxisnak minősíteni (lásd a Michael Moore-dokumentumfilmek fogadtatását). Akárhogyan is, Mike-nak és Andynak sikerül méretes csapást mérnie a képmutató társadalomra, amelyben élünk.