Az olasz-amerikai/lengyel-orosz-zsidó Concetta Kirschnert az első nagyobb figyelmet kapott - amúgy sorrendben már negyedik - albuma, a Princess Superstar Is kapcsán már bemutattuk itt az est.hu-n, de akik akkor lemaradtak volna „a női Eminemről”, azok Moby vagy a Prodigy egy-egy felvételének (a Jam For The Ladies kislemezváltozatának, illetve az Always Outnumbered, Never Outgunned album Memphis Bells című dalának) közreműködőjeként ismerhetik, továbbá volt egy-egy stúdióafférja a producerlegenda Arthur Bakerrel (Return To New York) és a ghetto-tech előadó Disco D-vel is (Fuck Me On The Dancefloor). Ám nemcsak az elektronikus tánczene fedezte fel őt magának, hanem fordítva is: valamikor 2002 táján DJ-zni kezdett, hol önállóan, hol Alexander Technique-kel párban (DJs Are Not Rockstars néven játszanak bootleg szetteket), s ebben a minőségében megfordult megapartikon (például a Love Parade-en) éppúgy, mint szűk körű elitbulikon (a menőnél is menőbb International Deejay Gigolos klubestjein). Ezek után nem lesz meglepő a hír, hogy új - sorrendben ötödik - albumán hiphop ritmuskovácsok helyett a tánczene ászaival kollaborált (igaz, olyanokkal, akiknek van affinitása a hiphop iránt): Arthur Baker, Armand Van Helden, Boris Dlugosch & Michie Lange, Felix Da Housecat, Jacques Lu Cont, Junior Sanchez, Todd Terry – a névsor több mint illusztris, és hozzájuk jön még Alexander Technique, valamint hiphop részről a korábbi lemezekre is bedolgozó High & Mighty DJ-je, Mighty Mi.

A 25 számos, 78 perces My Machine a színes közreműködő-gárda eredményeként zeneileg igen eklektikus, ugyanakkor a lemez tematikájának megfelelően a hangzásvilág egységesen sci-fi futurista. Az egyértelműen érződik, hogy Princess Superstar az utóbbi években rákattant az electróra és az electrós hangzásokra (ennek korábban is tanújelét adta, például a Do It Like A Robot kislemezzel vagy nemrég a Wolframmal közös Diskokaines mellékprojektjével), ami persze nem nagy ügy, mert ugye egyrészt a hiphop és az electro egy tőről fakad, másrészt egy ideje már a mainstream hiphop is elelectrósodott, viszont PS jól kimutathatóan inkább az európai(as), azon belül is a germán ízeket kedveli, mint a hazait – Peaches és T. Raumschmiere hatása például egészen konkrétan hallható. Az említettek által képviselt electro-rock/electro-punk mellett (Sex, Drugs & Drugs, I`m So Out Of Control, Push Make It Work, Artery) hallunk electrós rockabillyt (I Like It A Lot), electro-house-t (The Mysterious Hanger, Initially), néhány old schoolos electro-boogie/electro-hiphop tételt (What Do You Want?, What You Gonna Do?, My Machine – ez utóbbi Princess „férfi ideáljának”, Kool Keith-nek a Dr. Octagon-féle hangzására hajaz), de maradt azért némi hiphop (a futuro-minimál vonalba illeszkedő The Classroom és Bad Girls N.Y.C., a pszichedelikus On Top Bubble és a partizós Quitting Smoking Song, melyben a briliáns Jay-Z-kifordítás szerepel: „I got 99 problems and cigarette is number one”), sőt akad még grime (Famous), Miami Bass (a beharangozó kislemeznek választott Coochie Coo), funk-diszkó (Perfect) és diszkó-punk is (The Happy). Egy szavunk sem lehet!

Annál több szava van Princess Superstarnak - és ezzel elérkeztünk a lemez nehezebbik részéhez, a szövegekhez. Ezen a lemezen ugyanis kedvenc raphercegnőnk („hencegnőnk”) minden korábbinál ambiciózusabb és eszementebb rímfaragást vitt végbe: hatalmas (alter)egóját, kedvenc témáit (a korporációk kontrollja, a szórakoztatóipar bábgyára, ijesztő jövőkép, na meg a szex és a bulizás), felvágott nyelvét, vitriolos humorát és bámulatos szócsavaró képességét ezúttal egy összefüggő sztorit elbeszélő konceptlemez szolgálatába állította.

A történet nagy vonalakban a következő: valamikor a következő évezredben vagyunk (pontosan nem tudni, hogy mikor, mert 3005 táján az emberiség felhagyott a naptárral), amikor az emberek a nyelvük helyett az agyukon keresztül, telepátiával kommunikálnak egymással, mindenki egy-egy reklámszlogenről kapja a nevét és egy egomán szupersztár – pontosabban a világ egyetlen Szupersztárja – a hatalma alá hajtja a világot... Mindezt a bevezetőben egy jövőből visszaküldött hírnöktől tudjuk meg (ha érteni akarjuk a történetet, ne ugorjuk át az Intrót, ahogy kapásból szoktuk – erre egyébként a hírnök külön fel is hívja a figyelmet), de a lemeznek egy második kerete is van, egy jövőbeli tanóra (ahol a tanár nénit és a gyerekeket is PS alakítja), onnantól viszont már tényleg elkezdődik az őrület. A velejéig romlott, hatalom- és szexmániás Szupersztár története ugyanis meglehetősen csavaros, többrétegű és ha nem figyelünk oda, könnyen elveszíthetjük a fonalat. A végén persze a cselszövő perszóna csúfosan elbukik, a hírnök elbúcsúzik, és a tanár néni berekeszti az órát.

A My Machine albummal PS is véghezvitte Eminem személyiségtöbbszörözős bravúrját (jelen esetben: Concetta Kirschner = Princess Superstar = The Superstar), ugyanakkor nem könnyítette meg a világ dolgát a tekintetben, hogy a valóságban is egyként imádják őt, hiszen nem egyszerű kibogozni és megemészteni, amit hallunk. Persze ez nyilván nem zavarja Princesst: az ő jövőjében már régen ő az egyetlen igazi Szupersztár.


9/10