Hétfő este Cannes-ban bemutatták Lars von Trier új filmjét, a Manderlay-t, az USA-trilógiának a Dogville – A menedék utáni második darabját.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
A tengerparti városban a szokatlan felhőszakadás és hűvös idő ellenére megtartott vörös szőnyeges bevonuláson a főszereplők – Bryce Dallas Howard, Danny Glover és Willem Dafoe – mellett megjelent maga a dán rendező is, akiről pedig köztudott, hogy szinte soha nem utazik.
A Manderlay bemutatója előtt megtartott sajtótájékoztatón Lars von Trier kifejtette, hogy miért is készít filmeket Amerikáról, ahol soha nem járt: „Mindannyiunk életére nagy kihatással van ez a hatalmas ország, sajnos. Amerika egész egyszerűen rátelepszik a világra, tetszik, nem tetszik, ez van. Ez alól én sem vagyok kivétel: bár egy kis európai országban élek, bármit csinálok, bármire gondolok, az úgy 60 százalékban amerikai. Akkor meg miért ne mutathatnám be Amerikát úgy, ahogy én látom?"
A Manderlay főszerepét Nicole Kidman helyett A faluból ismert Bryce Dallas Howard játssza. „Egy másik színésznő arcával nyilván nem tudom ugyanazt a Grace-t adni a közönségnek, mint akit a Dogville-ből ismertek. Tudni kell, hogy a szerepet eredetileg Nicole Kidmanre írtam, és Bryce megjelenésével változtatnom kellett Grace személyiségén. Ugyanakkor szerettem volna érzékeltetni a folytonosságot a két film között, hiszen a Manderlay szorosan összefügg a Dogville-lel. Az egyik jelenetben példaul Bryce ugyanazt a ruhát viseli, mint Nicole a Dogville-ben. A szereplőváltásból igyekeztem előnyt kovácsolni: elképzelésem szerint Grace a trilógia során nagy jellemfejlődésen megy keresztül, és a harmadik rész, a Wasington (sic!) végére szelíd, alkalmazkodó lányból erős egyéniséggé formálódik” – mondta a szereplőváltásról Lars von Trier.
A rendező ugyanakkor hozzátette, hogy az USA-trilógia harmadik részének forgatását egyelőre elhalasztotta, mivel kifogyott az ötletekből és „még nem elég érett” a Wasington elkészítésére.
A Manderlay-t várhatóan 2006 januárjában mutatják be Magyarországon.
(Budapest Film)

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek