(Zenepont)
Szilárd halmazállapot után súlytalanság következik a Quimby billentyűsének, Balanyi Szilárdnak a szólókarrierjében, legalábbis is az albumcímek szerint. Pedig a rádióbarát, dzsessz-popos Halmazállapot után két és fél évvel megjelent Súlytalanság sokkal földközelibb, rockosabb elődjénél, szövegeiben komoly témákat is sorakoztat, ráadásul a dalok afféle szolid konceptkeretbe ágyazódtak.

Szilárd azonban ambiciózus szerző, lemeze afféle laza konceptkeretbe ágyazódik, amit az ilyenkor szokásos formai megoldások is megerősítenek (közjáték, visszatérő zenei téma, epilógus, sőt egy játékos feloldó szösszenet az utolsó számot követő hétperces csend után). Dalról dalra visszatérő téma a vágyak és a valóság összeillesztése, a lemez egésze pedig egyfajta metszete a szerelem hullámzásának – pozitív végkicsengéssel. Egy szerelemi kaland komolyra fordulása, könnyed morális tanmesék, örökös elvágyódás, a valósággal és a felnőttkorral való szembenézés, a szerelem vége, majd reményt hozó újraindulása – mindez többnyire jól hangszerelten, kidolgozottan (Jamie Winchester gitáron, a Megasztárból ismert Schmidt Barbara vokalistaként működött közre), a billentyűsök mellett végig azonos hangsúlyú, erőteljes gitárokkal és helyenként igazán eltalált dalokkal (ilyen a Végtelen éj című első klipdal, az előző lemezre emlékeztető A gyermekkornak vége, a táncos alapú Adásszünet és a gitáreffekteket jól váltogató Hidd most el).
7/10
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek